Quaestor

Szijjártó: a KKM nem rendelkezett semmilyen törvénytelen információval

A miniszter kijelentette, hogy egy levelet sem kapott T. Csabától, a Quaestor vezérétől, akivel utoljára januárban vagy februárban találkozott, és a Duna City befektetési projektről tárgyalt akkor.

2015.03.30 14:55MTI

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a tárca intézményei a miniszterelnök utasításának megfelelően jártak el, amikor megszüntették számláikat a Quaestor brókercégnél, ennek köszönhetően az adófizetőket nem érte kár; a folyamat során pedig nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajcákkal közös sajtótájékoztatón válaszolt a Quaestor-üggyel kapcsolatos kérdésekre.

A miniszter hangsúlyozta: megdöbbentette és csalódást keltett benne a Quaestor bejelentése, mert megbízhatónak tartotta a brókercéget, ugyanúgy, ahogy az a több tízezer ember, aki ott tartotta a megtakarítását.

A miniszter kijelentette, hogy egy levelet sem kapott T. Csabától, a Quaestor vezérétől, akivel utoljára januárban vagy februárban találkozott, és a Duna City befektetési projektről tárgyalt. A miniszter elmondta: evidens, hogy győri önkormányzati képviselőként, a sportért felelős albizottság elnökeként kapcsolatba került T. Csabával, ahogy több száz más üzletemberrel is.

Kifejtette, hogy akkor állítottak ki parlamenti belépőt T. Csabának, amikor az üzletember nagyon sokat tárgyalt a kormányzattal az isztambuli és a moszkvai kereskedőházak üzemeltetéséről, amelyek közül ez utóbbiban nem is sikerült megállapodni. Szijjártó Péter hozzátette: ő maga hagyta jóvá diplomataútlevél kiadását T. Csabának, mert ez könnyítést jelentett az utazásnál az üzletembernek a moszkvai vízumközpont tető alá hozatalát megelőző tárgyalásokon. Több száz ember rendelkezik ilyen útlevéllel Magyarországon - jegyezte meg a tárcavezető. Hozzátette: szombaton, amint hazatért dél-amerikai útjáról, visszavonta a dokumentumot T. Csabától.

Azzal kapcsolatban, hogy a Quaestor lenne "a keleti nyitás zászlóshajója", Szijjártó Péter emlékeztetett: a 25 kereskedőházból egynek az üzemeltetését nyerte el a cég, és ezt a szerződést is azonnal megszüntette a KKM, amint megtörtént a bejelentés az öncsődről.

A miniszter kijelentette: sem neki, sem a családjának nem volt egyetlen fillérje sem a Quaestornál.

Azzal kapcsolatban, hogy utólag nem vizsgálható-e annak a felelőssége, aki döntést hozott arról, hogy a KKM háttérintézményei a Quaestornál tartsanak közpénzt, Szijjártó Péter hangsúlyozta: semmi nem utalt arra, hogy a brókercég nehéz helyzetben lenne, mindenki megbízható, komoly cégnek tartotta. Hozzátette: a Quaestor bejelentése előtt mindössze néhány nappal közvetített a tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára egy arab befektető és a Quaestor között egy tervezett közös ingatlanfejlesztésről, a Duna City projektről. A miniszter arra utalt, hogy a kormányzat nem így járt volna-e el, ha tud a brókercég helyzetéről.

A miniszter elmondta, hogy a Magyar Export-Import Bank Zrt.-nek (Eximbanknak) dematerializált, forgalomképtelen részvényei voltak a Quaestornál, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nek pedig állampapírja. Ez utóbbit felhatalmazás nélkül adta el a brókercég, de a pénz visszakerült, így az adófizetőket nem érte kár - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta: nem tudott róla, hogy a Quaestor és annak tulajdonosa környezetében offshore adóparadicsomban bejegyzett cégek vannak. Korábban a Hír24 azt írta, hogy a Quaestor-csoport körül hat olyan céget találtak, melyeket "offshore-paradicsomban" jegyeztek be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.