NNI

Quaestor - összefoglaló

Három embert őrizetbe vettek, a kormányfő szerint a kincstárban biztonságban lehetnének a közpénzek.

2015.03.27 19:28MTI

Három embert, köztük a Quaestor cégcsoport elnök-vezérigazgatóját, Tarsoly Csabát gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a rendőrök. Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában arról beszélt, a brókerügy megmutatta: hiányzik Magyarországon egy olyan kincstári rendszer, amely megfelelő kondíciókkal biztosítaná a közpénzek, benne az önkormányzati pénzek "parkoltatását". Közölte: a kormányfő két héttel a Quaestor-ügy kirobbanása előtt utasította a minisztereket, vegyék ki vélhetően kockázatos helyen lévő pénzeiket. Egyes ellenzéki pártok politikusok érintettségét, más pártok a legfőbb ügyész felelősségét firtatták pénteken.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által a Quaestor-ügyben csütörtök délután előállított három embert csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A nyomozást a Fővárosi Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folytatják - tudatták.

A rendőrség korábban azt közöltet, hogy a Quaestor-ügyben csütörtökön több helyszínen házkutatást tartottak, és "a vagyon-visszaszerzési intézkedéseket is megkezdték".

Papp Gábor, a Quaestor cégcsoport elnök-vezérigazgatójának jogi képviselője az MTI-nek elmondta: Tarsoly Csabát is gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítás ellen ő és védence is panasszal élt.

A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a brókerügyről szólva azt mondta: egy modern kincstárral teljesen kívül lehetne tartani a közpénzeket "az ilyen típusú pénzügyi manővereken".



Orbán Viktor az interjúban helyes döntésnek nevezte, hogy az első brókercég bedőlése után megtették azokat a lépéséket, amelyekkel "az emberek pénzét meg lehetett menteni".

Kifejtette: az első brókerügy, a Buda-Cash-ügy után, miután kiderült, honvédelmi dolgozók egyik egészségpénztárának és önkormányzatoknak is bent ragadtak pénzei, megszólalt "a fejünkben a csengő", hogy nem tudni, mi lesz a többi brókercéggel.

Azonnal úgy döntöttek, fel kell számolni azt a kockázatos megoldást, hogy brókercégeknél vannak adófizetői forintok - jelentette ki.

Bár a Quaestor egy "szövevényesebb jogi história" - fogalmazott a kormányfő, de kiemelte: "végre itt is eljutottunk az előzetes letartóztatásig".

A nyilvánosság tájékoztatását firtató kérdésre a miniszterelnök azt felelte: minden háztartás utolsó sarkába is eljutott az a hír, hogy brókercégnél pénzt tartani egyenlő a rendkívüli kockázattal, "ezt minden magyar ember tudja hetek óta".

Orbán Viktor megerősítette továbbá, hogy kapott levelet a Quaestortól - ezt, mondta, közvetlenül küldték neki, nem "postással" -, és ennek tartalma megegyezett azzal a bejelentésben foglaltakkal, amelyet a cég a jegybanknál tett. A kormányfő azzal folytatta, hogy ezután azonnal beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, átküldte neki a levelet, hogy lépjen kapcsolatba a brókercéggel, ha tárgyalni akarnak.

Arra a kérdésre, hogy a kockázatos befektetések kivonásáról szóló döntés már e levél megérkezése előtt megszületett-e, a miniszterelnök megismételte: jóval korábban.

Szerinte a felelősök vagyonának zárolásával kapcsolatos fideszes javaslat esélyt ad arra, hogy a károsultak visszakaphassák pénzüket vagy annak egy részét.

Az M1 aktuális csatorna péntek déli híradójában elhangzott, hogy a Buda-Cash-ügy kirobbanásának másnapján, a február 25-én tartott kormányülésen utasította Orbán Viktor a minisztereket, vizsgálják meg, van-e pénz kockázatos helyeken, és ha igen, azokat vegyék ki. Hozzátették: a miniszterelnöki utasítás tehát két héttel a Quaestor-ügy kirobbanása előtt történt.

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: pártjuk kikéri Tarsoly Csabának, a Quaestor elnök-vezérigazgatójának Orbán Viktor kormányfőnek küldött levelét, illetve a február 25-ei kormányülés szó szerinti jegyzőkönyvét és hangfelvételét.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta: pártjuk azt kéri, hogy a politikusok nyilatkozzanak, ők vagy családtagjaik vettek-e ki pénzt a Quaestorból március 1. és 9. között. Hozzátette: kérésük az országgyűlési és EP-képviselőkre, miniszterekre, államtitkárokra, helyettes államtitkárokra és a tárcák "holdudvarához tartozókra" vonatkozik.

A Demokratikus Koalíció közleményben tudatta, Varju László országgyűlési képviselő révén, írásbeli kérdés formájában felszólítja Orbán Viktort, a kormány valamennyi miniszterét és a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy hivatalosan és írásban nyilatkozzanak arról, ők maguk, saját tulajdonú cégeik, családtagjaik, vagy családtagjaik tulajdonában álló cégek voltak-e bármilyen kapcsolatban a Quaestorral.

A Blikk pénteken arról írt, hogy Polt Péter legfőbb ügyész lánya, és Tarsoly Csaba személyi titkára élettársi kapcsolatban vannak. Ennek nyomán az Együtt és PM lemondásra szólította fel a legfőbb ügyészt.

A Fidesz esti közleményében arra szólította fel az ellenzéki pártokat, hogy politikai cirkusz helyett inkább vegyenek részt az érdemi munkában, támogassák a kormány erőfeszítéseit azon törvények megalkotásában, amelyekkel rendet kíván tenni a brókerpiacon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.