Quaestor

KKM: nem igaz, hogy 20 milliárd forintot vett volna ki a minisztérium

Nem igaz Heltai Lászlónak, az LMP szakszóvivőjének az az állítása, amely szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 20 milliárd forintot vett ki a Quaestortól.

2015.03.25 17:49MTI

A minisztérium arra reagált, hogy Heltai László szerdai sajtótájékoztatóján közölte: az LMP szerint felmerül a bennfentes kereskedés gyanúja annak kapcsán, hogy minisztériumok a Quaestor bedőlése előtt kivették pénzüket. A KKM 20 milliárd forintot vett ki, s ezzel a bedőlésben is szerepe lehetett - vélekedett Heltai László, aki azt is furcsállotta, hogy a kormány szerint a Fidesznek voltak információik a cég rossz anyagi helyzetéről, míg a közvéleménynek azt mondták, hogy minden rendben van.

A szaktárca megismételte korábbi közlését, miszerint a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak (MNKH) egy értékpapírszámlája volt, a szerződés szerint csak állampapír lehetett, az MNKH tehát a legbiztonságosabb formában tartotta az adófizetők pénzét, nem kezdeményezett kockázatos ügyleteket. Közölték azt is: 2015 márciusában az összeg 3,8 milliárd forint volt.

A KKM közleményében azt is hangsúlyozza, hogy az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) a Quaestor-csoportnál nem vezet és nem is vezetett számlát, nem tartott pénzt, letétet vagy az állami vagyon bármely részét.

Az Eximbank és a MEHIB semmilyen pénzpiaci kapcsolatban sem áll és nem is állt, pénzpiaci ügyleteket nem kötött a Quaestor-csoporttal - írták.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről a Quaestornál az Eximbank tőkeemeléséhez kapcsolódó értékpapírok technikai nyilvántartását segítő számla, úgynevezett értékpapírszámla volt. Ezen értékpapírok alapján gyakorolja a KKM a tulajdonosi jogokat az Eximban felett. Ezek forgalomképtelen részvények, amelyek előállítása jogszabály alapján történt.

A technikai nyilvántartást segítő számlát azért a Quaestor kezelte, mert a piaci szereplők közül a számla kezelését egyedül a Quaestor vállalta díjmentesen.

A Buda-Cash bedőlése után ezt a számlát a KKM megszüntette.

A KKM-nek tehát forgalomképtelen részvények technikai nyilvántartását vezető számlája volt a Quaestornál - hangsúlyozza a közlemény.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.