7 év alatt

Balog Zoltán: szegénységellenes stratégiára 905,8 milliárd forint

Az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt követően jelentette be a hírt, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az ezt lehetővé tevő Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot.

2015.03.06 15:32MTI
freedigitalphotos.net/photouten

Magyarország elsősorban a szegénységellenes stratégiára az elkövetkező hét évben 905,8 milliárd forintot költ - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt követően, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az ezt lehetővé tevő Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot.

Balog Zoltán a kormány társadalompolitikai céljai megvalósítása egyik legfontosabb eszközének az unió forrásait nevezte, és azt mondta, a fejlesztések a társadalmi felzárkózás, a szociális, köznevelési és felsőoktatási, valamint egészségügyi területeket érintik majd.

A stratégia célja az esélynövelés, a családok teherbíró képességének az erősítése, valamint a társadalmi szolidaritás, közösségépítés - közölte a miniszter.

A sajtótájékoztatón ismertetett adatok szerint a munkaalapú társadalom megteremtésével kapcsolatos feladatokra, például hátrányos helyzetű csoportok képzésen keresztüli munkához juttatására 90 milliárd forint jut majd.

A középosztály megerősítésére, például a család szerepének megerősítésére, a "korai iskolaelhagyás csökkentésére", a minőségi oktatáshoz való hozzájutás segítésére 565 milliárd forintot költenek.

A területi egyenlőtlenségek csökkentésére, a gyermekeket sújtó nélkülözés felszámolására, roma felzárkózásra, az "elmaradottságot konzerváló folyamatok megtörésére" pedig 250 milliárd forint jut 2020-ig.

Ismertették a program forráskeretének társadalmi csoportokat érintő bontását is; eszerint a "felső tízezerre" egyáltalán nem költenek, a középosztályra 270 milliárd forint jut, az alsó középosztályra 540 milliárd, míg a tartósan rászorulókra mintegy 95 milliárd.

Köpeczi-Bócz Tamás, az uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy az operatív programot két-három év alatt készítették el, ennek során kétszer vitték társadalmi vitára, kétszáznál több szervezettel egyeztettek és 500 észrevételt kaptak.

Arról beszélt, mivel a programban érintett szakterületeken jellemzően állami feladatellátás történik, a 905,8 milliárd forint 60-70 százalékban az állami intézményeken belüli feladatellátás hatékonyságát fogja szolgálni, részben pedig közvetlenül az állampolgároknak nyújtott szolgáltatásokat fogja javítani.

A sajtótájékoztatón kivetített tájékoztatás szerint az elfogadott operatív program társadalompolitikai céljai közé tartozik, hogy az oktatáson keresztül növelje a fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedésének és ezzel társadalmi előrejutásának esélyeit, megerősítse a családokat és ezen keresztül hozzájáruljon a gyermekvállaláshoz, az alsó középosztály felzárkózási és a középosztályon belüli tartós megkapaszkodási esélyeit növelje, valamint a rászorulók társadalmi helyzetét megszilárdítsa, majd javítsa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.