Hungária Értékpapír Zrt.

Felügyeleti biztos érkezik egy másik brókercéghez is

Ennek is felszámolás lehet a vége.

2015.03.06 07:49ma.hu

Újabb magyar brókercég került bajba: péntek reggel érkezik az MNB felügyeleti biztosa a Hungária Értékpapír Zrt.-hez - értesült tőzsdei körökből a Napi.hu.

A lap szerint a Seres István elnök-vezérigazgató érdekeltségébe tartozó cégnek sajátkötvény-visszafizetési problémái vannak. A kötvények tulajdonosai túlnyomórészt magánszemélyek. A cég soha nem tartozott a nagy forgalmú BÉT-tagok közé.

Tulajdonosai a társaság jogelődjének számító befektetés közvetítő kft.-t 1993-ban alapították meg, majd 1997-ben alakították át, felügyeleti engedéllyel működő független befektetési szolgáltatást nyújtó társasággá, Biztonság Invest Zrt. néven. A cég 2008 óta Hungária Értékpapír Zrt.-ként szolgáltat.

Honlapja szerint a cég székhelye Cegléden van, emellett Budapesten, a Zsigmond téren működik a központi irodája - olvasható a Napi.hu cikkében.

A zrt. alaptőkéje 200 millió forint. A legutóbbi, 2013-as mérlege alapján a társaság 50 százalékban Seres István (elnök- vezérigazgató, igazgatósági tag) és 50 százalékban Kecskés Lászlóné (vezérigazgató, igazgatósági tag) tulajdonában van.

Mint azt az Origo megírta, a jegybank visszavonta a Buda-Cash Brókerház Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte felszámolását. A jegybank által feltárt hiányosságok, illetve a felügyeleti biztos adatai alapján a brókerház jelentős összeggel nem tud elszámolni ügyfeleinek. A brókerház ügyfeleit a Befektető-védelmi Alap kártalanítja majd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.