Együtt

Kitiltási botrány - Szigetvári: álvizsgálódás helyett Vida mondjon le!

Felszólították Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy tegyen feljelentést, álvizsgálat helyett érdemben foglalkozzon az üggyel, és kérjen nemzetközi jogsegélyt.

2015.03.05 13:30MTI
Forrás: Youtube

Vida Ildikó "a magyar nemzeti érdekkel ellentétes korrupciós botrány miatt" távozzon az adóhatóság éléről, az amerikai kitiltási ügyben pedig induljon valódi vizsgálat - szólított fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.

A NAV elnöke "ne hímezzen-hámozzon, ne mossa el a felelősségét önmaga ellen, önmaga által lefolytatott vizsgálatokkal, hanem vállalja el a felelősséget 25 év legnagyobb botrányában" - mondta az ellenzéki politikus.

Hozzátette, a kitiltási ügy még nem ért véget, már csak azért sem, mert további öt ember, akit magyar állampolgárként korrupciós ügyben, "a Fideszhez és a kormányhoz kötődve" kitiltással sújtott az Egyesült Államok.

A magyar államnak a nemzetközi joggal összhangban még mindig van eszköze arra, hogy a kitiltási botrányban megtudjuk, hogy milyen ügyben, kik érintettek; ehhez nyomozást kell folytatni, és nemzetközi jogsegélyben meg kell kérni ezt az információt - fogalmazott.

Szigetvári Viktor a sajtótájékoztatón felszólította Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy tegyen feljelentést, álvizsgálat helyett érdemben foglalkozzon az üggyel és kérjen nemzetközi jogsegélyt, a kormányt pedig arra, hogy hozza nyilvánosságra: a most folyó átvilágítási eljárásokban bármely magyar állami vezető nyilatkozott-e úgy, hogy kitiltották valamely államból.

Az amerikai érdekeltségű cégek adóhatósági kapcsolatai átlagosnak mondhatók a többi céghez képest, és az adóhivatal vizsgálata szerint adóteljesítményüknek, működési kockázatuknak megfelelő, más adózókkal ekvivalens adóhatósági bánásmódban részesülnek - írta összefoglaló jelentésében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A jelentés az amerikai érdekeltségű cégeknél elévülési időn belül lefolytatott adó- és vámhatósági eljárások 2014. november 6-án elrendelt felülvizsgálatáról készült és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tette közzé a kormany.hu oldalon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.