Foglalkoztatás

Közmunkát követelt 100 roma Tiszavasváriban

A helyi közmunkaprogramba történő bekerülést és a foglalkoztatást követelte mintegy száz roma szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban. A spontán szerveződést a rendőrség biztosította, rendőri beavatkozásra nem volt szükség.

2015.03.04 17:29MTI

Lakatos József, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője az MTI-nek elmondta, a járási hivatal előtt összegyűlt romák azt sérelmezték, hogy a közmunkaprogramba korábban felvett több mint száz emberrel az ígéretek ellenére mégsem írták alá a munkaszerződést, így ők kimaradtak a foglalkoztatásból.

Ezeknek az embereknek munkát ígértek, amiről már a kiértesítést is megkapták. Végül azonban nem alkalmazták őket, kimaradtak a programból, helyükre másokat vettek fel - közölte a kisebbségi vezető. Lakatos József szerint az alkalmazandók névsoráról senki sem egyeztetett a kisebbségi önkormányzattal, ezért csak utólag tudták meg azt, hogy sok embert az ígéretek ellenére mégsem alkalmaztak.

A járási hivatal munkatársainak ígérete szerint az állás nélkül maradtakat a következő, áprilisban induló közmunkaprogramban próbálják majd foglalkoztatni - fűzte hozzá Lakatos József.

Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere (Jobbik) az MTI-nek azt mondta, a kistérségi Start közmunkaprogramon belül csaknem háromszáz ember foglalkoztatását biztosították, azonban az alkalmazás feltételein a munkaszerződések aláírása előtt változtatott a munkaügyi központ, ezért maradt ki több mint száz ember a programból.

Mivel ezt sokan nehezményezték, számukra egy hatvan fős csoport indítását engedélyezte a munkaügyi központ a következő hónapokban - tette hozzá a polgármester.

Az MTI kereste a tiszavasvári munkaügyi központot, ahol későbbre ígértek tájékoztatást.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Tiszavasváriban spontán szerveződés volt, a rendőrség a közterület rendjét biztosította. Rendőri intézkedés, illetve arra okot adó esemény vagy cselekmény nem történt - tette hozzá az őrnagy.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.