Ország, gyűlés

A "hazaárulás minősített esete"? 30 évre titkosítják Paks 2-t

A Jobbik úgy látja, hogy "jó cél érdekében is lehet hatalmas pénzt lopni".

2015.02.27 10:57MTI

Harminc évig nem lenne megismerhető közérdekű adatként a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy része egy módosítás értelmében, amelyet éles vita után, pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége az atomerőmű-beruházással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez.

Az ellenzék által hevesen bírált változtatás kimondja, hogy az orosz és a magyar kijelölt szervezetek és alvállalkozóik által kötött szerződésekben szereplő üzleti és műszaki adatok, valamint a megvalósítási megállapodások és az egyezmény előkészítésével kapcsolatos, a döntéseket megalapozó adatok a keletkezésüktől számított harminc évig közérdekű adatként nem ismerhetők meg.

A Fidesz szerint a paksi bővítés az energiabiztonságot szolgálja, így az egész ország ellen való a projekt támadása, a titkosítás pedig a többi közt nemzetbiztonsági okokkal magyarázható. Az MSZP viszont minden idők legnagyobb korrupciós ügyének minősítette a beruházást. A Jobbik úgy látja, hogy "jó cél érdekében is lehet hatalmas pénzt lopni", az LMP pedig "a hazaárulás minősített esetének" nevezte az adatok harminc évre szóló titkosítását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.