Híd a munka világába

Vizsgálják az ORÖ pénzköltését

Annak ellenére indított vizsgálatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) részvételével zajló Híd a munka világába program gyanús pénzköltései miatt, hogy a Miniszterelnökség korábban azt közölte, csak a program befejezése után ellenőrzik a pénzek útját.

2015.02.26 07:40MTI

A Magyar Nemzet közölte: információik szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere személyesen rendelt el vizsgálatot az ORÖ vitatott pénzköltései miatt.

A Magyar Nemzetnek a tárca megerősítette az ellenőrzés tényét, és azt közölte: a vizsgálat legalább öt, de legfeljebb tizenöt napot vesz igénybe. Ennek során azt ellenőrzik majd, hogy a Híd a munka világába program szakmai terve és támogatási szerződése összhangban van-e.

A lap felidézte: az ellenőrzésre azután kerülhet sor, hogy a múlt héten kiderült, a Híd a munka világába program gyanús kiadásokat tartalmaz. Felvetődött, hogy az ORÖ részvételével zajló csaknem ötmilliárd forintos foglalkoztatási program forrásait nem a célnak megfelelően, vagyis nem a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használják fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.