Évértékelő

Gyurcsány: hol remény, hol reménytelenség

2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország - a pártelnök erről szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén beszélt egy belvárosi szálloda rendezvénytermében.

2015.01.31 18:10MTI
Facebook/Demokratikus Koalíció

A politikus úgy fogalmazott, 2014 tavasza reményt hozott mindazoknak, akik a jelenlegi "rezsimben" az ország felemelkedésének és megerősödésének zálogát látták. Eközben reménytelenséget hozott azoknak, akik úgy gondolták, négy év elég volt ahhoz, hogy közösen megüzenjék a kormánynak, egy másik világot képzelnek el - tette hozzá.

Tavaly ősszel pedig sokan azok közül, akiket fojtogatott az önkény levegője, végre újra hihettek abban, hogy változás történik Magyarországon, a hatalmon lévőket pedig megérintette a jövőbeni kudarc lehetősége - fogalmazott.

A volt miniszterelnök arra is kitért, hogy a súlyos szegénységben élők száma minden korábbinál jobban emelkedett, mára minden négy családból egy súlyos szegénységben él és a szegénység a hét év alatti gyermekek negyven százalékát sújtja.

A volt kormányfő úgy fogalmazott, korában soha nem látott mértékben mennek el a fiatalok az országból, öt kivándorlóból legalább négy fiatal, harmaduk magasan képzett. A statisztikákra hivatkozva azt mondta, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a kivándorlás, akkor 2060-ra Magyarországon csak hét és fél millióan maradnak.

A jelenlegi miniszterelnök új ellenséget talált magának, de Magyarországot nem a bevándorlók világa fojtogatja - tért át új témára. Statisztikákat idézve arról beszélt, hogy Magyarországon 200 ezer nem magyar állampolgár él életvitelszerűen, az ő 80 százalékuk pedig európai uniós polgár.

Összesen tehát negyvenezer olyan ember él közöttünk, aki nem ez EU-ból jött, köztük politikai menekültek és olyanok is, akik a jobb élet reményében indultak el Európa felé, az "önmagát kereszténynek maszkírozó kormány pedig azt mondja, hogy ki velük" - érvelt Gyurcsány Ferenc.

Ironikusan kijelentette: megérti a menekülteket, mert "mi vagyunk a földi Paradicsom". Olyan országba akarnak jönni, ahol 2008 óta nem emelték a családi pótlékot, megszüntették a lakhatási támogatást, a méltányossági ápolási díjat, a méltányossági közgyógyellátást és nincs óvodáztatási támogatás. "Embertelen kormányunk van, amelyik nem egyszerűen nem keresztény, de nem is tisztességes" - jelentette ki.

Úgy fogalmazott: még nem látott olyan jobboldali kormányt, amelyik egyszerre sújtja a legnehezebb helyzetben lévőket és fenyegeti az üzleti szektort.

Gyurcsány Ferenc elmondta, a DK a megalakulása óta eltelt alig három év után egy nagyjából 10 százalékos támogatottságú párttá tudott növekedni, a következő években pedig 30-40 százalékos szavazóréteg helyett egy "erős középpártiságot" tart reálisnak.

Ezzel összefüggésben kiemelte, pártját nem akarja az "emberek bolondítása" árán népszerűbbé tenni, kizárólag tisztességes és egyenes előremenetelt ígér, hiszen szerinte semmit nem ér az a politikai győzelem, ami csak pillanatnyi sikert hoz.

A DK vezetője évértékelőjében önkritikát gyakorolt Pásztor Albert miskolci polgármester-jelöltsége miatt. Azt mondta, rosszul döntött, amikor végül Pásztor Albert mögé álltak a kampányban, mert szerinte "nem elég antirasszistának lenni, hanem annak is kell látszani".

Gyurcsány Ferenc emellett azonban újra kiállt az ellenzéki együttműködés szükségszerűsége mellett. Szerinte ugyanis a jelenlegi választási szabályok szerint csak úgy lehet "ellenállni az önkény további hódításának", ha az ellenzék "államférfiként érti az idő parancsát".

A volt kormányfő örömtelinek nevezte a parlamenten kívüli civil ellenzéki szervezetek megjelenését, valamint azt is, hogy a Fidesz tavaly ősszel szavazóinak majdnem harmadát elvesztette, így mostanra nagyjából ugyanannyi, mintegy kétmillió szavazójuk maradt, mint a demokratikus ellenzék pártjainak. "Ha úgy tetszik kollégák egálban vagyunk" - fogalmazott, hozzátéve: reméli hamarosan lehervad a "túlzott magabiztosság álarca" a kormányoldalról.

Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy a DK-nak soha nem jutott eszébe rátelepedni a parlamenten kívüli tiltakozókra, ugyanakkor teljesen természetesnek tartják, hogy a demonstrálók között - más pártok szimpatizánsaihoz hasonlóan - a DK szavazói is megtalálhatók.

A DK elnöke hozzátette továbbá, hogy a civilek nem fogják átvenni a pártok szerepét, ahogy a "demokraták szőke hercege" sem jön el és a Nyugat sem fogja megdönteni Orbán Viktort és kormányát, az ugyanis - tüntetés és népfelkelés helyett - csak egy választáson következik majd el.

Gyurcsány Ferenc beszédében szenvedélyt és radikalizmust ígért az "Orbán-rendszer" elutasításában, ugyanakkor józanságot és mértékletességet terveik megfogalmazásában.

Magyarország rövid és középtávú történelmi drámájaként értékelte, hogy nem alakult ki egységes politikai közösség, amelynek tagjai képesek békében egymás mellett élni. Gyurcsány Ferenc ennek megváltoztatása érdekében kulturális értelemben békés egymás mellett élést javasolt, amely azonban szerinte egyben nem jelent politikai alkut, illetve a hatalomnak történő behódolást.

Az évértékelőt egy belvárosi szálloda egyik rendezvénytermében tartották, amit a kezdésre teljesen megtöltöttek a meghívottak. Az esemény végén a párt vezető politikusai felmentek Gyurcsány Ferenc mellé a pódiumra, hogy közösen énekeljék el a Himnuszt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.