Búcsú

Utolsó útjára kísérték Hankiss Elemért

Utolsó útjára kisérték szombaton a Farkasréti temetőben Hankiss Elemér szociológust, irodalomtörténészt, a Magyar Televízió korábbi elnökét, aki rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában hunyt el január 10-én.

2015.01.31 15:27MTI
Jordán Tamás búcsúzik (MTI/Szigetváry Zsolt)

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki lelkipásztorként búcsúztatta a tudóst, arról beszélt a mintegy kétszáz gyászoló előtt: Hankiss Elemér "annak az intellektuális fegyelemmel és játékos könnyedséggel kereső magyar értelmiséginek a mintaképe, akiben a tudásból soha nem lett értelmiségi gőg, a világpolgárságból gyökértelenség; belülről volt szabad".

Azért keresett, kereste önmagát, azért akart minél többet megtudni és megérteni a világból, hogy annál többet mondhasson el arról, hogy milyen az élet Magyarországon, Közép-Európában és leginkább: milyen lehetne - jegyezte meg Balog Zoltán, megemlítve Hankiss Elemér sajátos inkognitóját, hiszen mindig úgy kérdezett, hogy sosem maradt idő őróla kérdezni.

Özvegye, Zétényi Lili "játszó, örökké gondolkodó, alkotó emberként" jellemezte az elhunytat, akinek a munka volt az egója, "vallása a tisztesség volt és a szabadság, soha nem állt be semmilyen sorba, magányos, szabad, gáncs nélküli lovag volt", aki próbálta szebbé, jobbá tenni a világot, az országot.

Lengyel László közgazdász, politológus arról beszélt: Hankiss Elemér nem a haláltól félt, hanem attól, esetleg nem volt-e hiába, amit életében tett, írt, mondott, de erre egyértelmű nem a válasz.

"Hankiss Elemér a világban az egyik legismertebb tudósunk és gondolkodónk. Ő állandóan adott ennek az országnak, miközben ez az ország folyamatosan csak elvett tőle", legyen szó apja meghurcolásáról és kamaszkori vagy későbbi üldöztetéseiről, segédmunkásságba kényszerítéséről vagy bebörtönzéséről - mondta.

Hozzátette: a tudós egész életében békíteni szeretett volna, erre belerúgtak, ennek ellenére valami megmagyarázhatatlan erő tartotta Magyarországon, miközben külföldön tárt karokkal fogadták volna. "Európai, sőt világpolgár volt, így volt azonban magyar", eközben pedig a patrícius méltósága és távolságtartása sugárzott belőle, "a legszabadabb és a legfüggetlenebb szellem volt".

Miszlivetz Ferenc szociológus, történész azt emelte ki: Hankiss Elemér új gondolatokat új módon, lefegyverző eleganciával és egyszerűséggel tudott megfogalmazni, s nem űrt hagyott maga után, "a szeretet és az együttműködés szelleme, az együttgondolkodás igénye, a fontolgatás gyönyörűsége velünk maradt".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.