Fővárosi Közgyűlés

Elfogadták a fővárosi településszerkezeti tervet és a rendezési szabályzatot

A két dokumentumot még ebben az évben felül kell vizsgálni a döntés szerint.

2015.01.28 10:23MTI
MTI/Kovács Tamás

Elfogadta a fővárosi településszerkezeti tervet és rendezési szabályzatot a Fővárosi Közgyűlés szerdán, azonban a két dokumentumot még ebben az évben felül kell vizsgálni a döntés szerint.

Az előterjesztést 22 igen, 2 tartózkodó és 7 nem szavazattal fogadták el.
A törvény szerint a településszerkezeti terv a többi között meghatározza a település alakításának, védelmének lehetőségeit és fejlesztési irányait, ennek megfelelően az egyes területrészek felhasználási módját.

A fővárosi rendezési szabályzat a főváros teljes közigazgatási területére megállapítja a területfelhasználási egységek beépítési sűrűségét, valamint az egyes területek beépítési magasságának korlátozásával kapcsolatos előírásokat.

A fővárosi önkormányzat csatlakozni kíván a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez

A Fővárosi Önkormányzat csatlakozni kíván a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez (BÖSZ) - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, amely elfogadta ez évi munkatervét is.

A testület 20 igen, 8 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot. A közgyűlés ellenzéki tagjai tartózkodtak, illetve voksoltak nemmel.

A 2011-ben életre hívott szövetség a főváros közigazgatási területén működő kerületi önkormányzatokat tömörítő társadalmi szervezet.

A Tarlós István főpolgármester és Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok, Józsefváros fideszes polgármestere által jegyzett előterjesztés szerint a BÖSZ kinyilvánította azon szándékát, hogy a Fővárosi Önkormányzat csatlakozásával egyidejűleg alapszabályát oly módon módosítja, hogy abban megjeleníti az összfővárosi érdekeket és a szervezet elnöki tisztét - egy évenként megválasztott társelnök mellett - a mindenkori főpolgármester tölti majd be.

A Fővárosi Önkormányzat csatlakozásával létrejöhet - egy kivétellel - valamennyi budapesti önkormányzat BÖSZ keretében történő együttműködése, amely elősegíti a hatékonyabb együttműködés és érdekérvényesítés megvalósítását - olvasható az elfogadott előterjesztésben. (Egyedül a XIII. kerület - amelyet 1994 óta a szocialista Tóth József vezet - nem tagja a szövetségnek.) A BÖSZ évi tagdíja 300 ezer forint.

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta ez évi munkatervét is, amely szerint július kivételével havonta tart rendes ülést, és a fővárosi kitüntető díjak átadása alkalmából - várhatóan június 19-én és november 17-én - ünnepséget tart.

Az ülés kezdetén a Fővárosi Közgyűlés tagjai és a megjelentek egyperces néma felállással adóztak a január 10-én elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész és a január 11-én elhunyt Buzánszky Jenő olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó emléke előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.