Gyász

A 70 éve történt délvidéki magyar népirtásra emlékeztek Szegeden

"A vajdasági szerbeket és magyarokat összeköti a gyász. Majd akkor élhetünk békességben, ha mindkét nemzet fiataljai megtanulják, mi történt 1944-45-ben."

2015.01.24 18:05MTI
MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A megbékélés folyamatát nem lehet visszafordítani - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szombaton Szegeden

A vajdasági képviselőház elnöki posztját is betöltő politikus a Gál Ferenc Főiskolán, a hetven évvel ezelőtti délvidéki magyar népirtásra emlékezve hangsúlyozta, hogy az igazság előbb-utóbb megtalálja a maga útját.

Pásztor István a megemlékezésen emlékeztetett rá, egy évvel ezelőtt még arról beszélt, hamarosan döntés születhet a Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabály hatályon kívül helyezéséről. Ez megtörtént - emelte ki. November 2-án Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök beszédet mondott a szabadkai megemlékezésen, fejet hajtott az áldozatok előtt, és elhelyezte az emlékezés virágait. Ezek olyan eredmények, melyeket nem lehet megkérdőjelezni, melyek visszafordíthatatlanná tesznek folyamatokat - közölte a VMSZ elnöke.

MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Pásztor István úgy fogalmazott: "vannak még feladataink", többek között a kárpótlás területén és a történész vegyes bizottság munkájának lezárásával kapcsolatban, de ezek jóval kisebbek ma, mint hat vagy akár csak egy évvel ezelőtt is.

Számunkra az a legfontosabb, hogy a vajdasági magyar közösség legyen olyan erőben, hogy ezt a munkát végig tudja vinni - mondta az elnök.

Teleki Júlia, a népirtás egyik túlélője kifejtette, a megbékéléshez egymás áldozatainak elismerésére és megismerésére van szükség. A vajdasági szerbeket és magyarokat összeköti a gyász. Majd akkor élhetünk békességben, ha mindkét nemzet fiataljai megtanulják, mi történt 1944-45-ben - mondta.

1942-ben a magyar hadsereg főtisztjei razziát rendeltek el Bácskában, amikor etnikai alapon körülbelül négyezer, főként szerb és zsidó embert gyilkoltak meg. 1944-45 telén a Délvidékre bevonuló szerb csapatok bevezették a katonai közigazgatást, és több hónapos irtó hadjáratot kezdtek a relatív többséget alkotó ártatlan magyar polgári lakosság ellen: Újvidéken, Szabadkán, Zomborban és sok más magyarlakta helységben több tízezer embert gyilkoltak le, és földeltek el jeltelen tömegsírokban.

Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Az egész Délvidékre vonatkozóan helyi dokumentumok alapján a szerbiai magyar kutatók leggyakrabban 15-20 ezerben adják meg a vérengzések magyar áldozatainak számát, más becslések szerint a halottak száma meghaladhatja a harmincezret.

Szegeden hagyományosan január 23-hoz közel tartanak megemlékezést. 1945-ben ezen a napon űzték el Csúrog maradék magyarságát otthonából, és indították el őket a járeki haláltáborba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.