"Hazugságok terjesztése" miatt

Kezdeményezik Ujhelyi István mentelmi jogának felfüggesztését

Sneider Tamás rágalmazás miatt tett feljelentést Ujhelyi István ellen a szocialista politikusnak az ATV 2014. április 25-i Egyenes beszéd című műsorában tett, rá vonatkozó kijelentései miatt.

2015.01.21 14:38MTI

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi a Pesti Központi Kerületi Bíróság - tájékoztatta a politikust feljelentő Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szerdán az MTI-t, továbbítva az erről szóló bírósági végzést.

Sneider Tamás közleményében emlékeztetett: rágalmazás miatt tett feljelentést Ujhelyi István ellen a szocialista politikusnak az ATV 2014. április 25-i Egyenes beszéd című műsorában tett, rá vonatkozó kijelentései miatt.

Sneider Tamás tavaly április 30-án közölte az MTI-vel, hogy feljelentette Ujhelyi Istvánt. Akkori közleményében azt írta: az MSZP-s politikus "hazugságok terjesztésével" "fasisztoid, fajgyűlölő személynek" állította be őt, míg önmagát a rasszizmus elleni küzdelem harcosának mutatta be.

Ujhelyi István a mentelmi jog felfüggesztésének kezdeményezésére reagálva szerdai közleményében tudatta: "Sneider Tamás múltját nézve és a Jobbik európai értékektől távollévő, kirekesztő megnyilvánulásait tapasztalva" véleménye mit sem változott. "Minimum furcsa, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos cselekményért felfüggesztett börtönre ítélt közszereplő jogi eszközökkel kíván tőlem elégtételt venni" - tette hozzá Ujhelyi István.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.