OGY

Két rendkívüli ülést is tartanak kedden

Két rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés: reggel az MSZP, déltől a Fidesz kezdeményezésére.

2014.12.22 06:30MTI

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság vasárnapi ülése után elmondta, hogy a Fidesz kezdeményezésére kedden déltől lesz rendkívüli ülés, ezen az Áder János által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött két törvényt, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását vitatják meg.

Mindkettőt december 9-én fogadta el az Országgyűlés. Az épített környezetről szóló jogszabály módosításával a parlament újraszabályozta a plázák építésének lehetőségét, a kereskedelmi törvény átírásával pedig 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.

Áder János a kereskedelmi törvényt uniós szabályokra és uniós bírósági állásfoglalásra hivatkozva küldte vissza. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosítást - amely a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények építésének, átalakításának és bővítésének építésügyi hatósági engedélyezési eljárási szabályait állapítja meg - a többi között a szakhatóságokkal kapcsolatos szabályozása miatt tartja aggályosnak a köztársasági elnök.

Az már korábban eldőlt, hogy kedd reggel az MSZP kezdeményezésére tart a parlament rendkívüli ülést az útdíjjal kapcsolatban. Az MSZP országgyűlési határozati javaslatban rögzítené, hogy az M0-s és a bevezető autópályaszakaszok jövőre is díjmentesen használhatók. A szocialisták rendkívüli ülést összehívó kezdeményezését az LMP és a független képviselők is támogatták.

Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a két visszaküldött törvény esetén előbb a törvényalkotási bizottság jelentését és annak módosító javaslatát vitatják meg a képviselők, majd zárószavazás lesz a törvényekről.

A reggeli és a déli ülés is napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, és mindkettőn elhangzanak majd interpellációk, azonnali kérdések és kérdések. Az Országgyűlés várhatóan 18 órakor fejezi be munkáját.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.