Nélkülük nincs közbiztonság

Ön szerint szükség van a polgárőrökre?

A polgárőrök egyre nagyobb mértékben veszik ki a részüket a közbiztonság fenntartásában, és erre szükség is van.

2014.12.20 04:30MTI

A polgárőrség nélkül nincs közbiztonság Magyarországon, ezért a munkájuk nélkülözhetetlen - jelentette ki Tasnádi László, a Belügyminisztérium (BM) rendészeti államtitkára pénteken az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) évzáró elnökségi ülésén a fővárosban.

Az államtitkár elmondta: a polgárőrök egyre nagyobb mértékben veszik ki a részüket a közbiztonság fenntartásában, és erre szükség is van. A 2014-es év nagy sikereket hozott a szervezetnek; "tele volt akcióval" és a jövő év is hasonló lehet. "A kormány számít önökre és lehetőségeihez mérten mindent megtesz. Ahogy láthatjuk, egyre több tárca próbál segítséget nyújtani az önök munkájához" - hangsúlyozta Tasnádi László.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta: a jövőben például a környezetvédelem területén hangsúlyosabban jelenik meg a civil szféra.

"Ezért üdvözlöm azt a kezdeményezést, aminek értelmében az OPSZ-el egy együttműködési megállapodást kötünk valamennyiünk javára" - tette hozzá, azzal együtt, hogy a polgárőrök segítségével sikeresebben előzik majd meg a természetkárosítást.

A rendezvényen a tárca környezetvédelmi államtitkársága és az OPSZ aláírta az említett megállapodást.

Halmos Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta: a polgárőrség nemcsak stratégiai, hanem operatív partnere is a rendőrségnek. "Történjen bármi, önökre mindig számíthatunk, legyen szó a külterületek biztonságáról, árvízről, veszélyeztetett rétegek biztonságáról, közlekedésbiztonságról" - hangsúlyozta.

Jó évet zárt a polgárőrség - hangsúlyozta Túrós András, az OPSZ elnöke, hozzátéve, hogy sikeresen teljesítették azokat a feladatokat, amelyeket a BM és a rendőrség megfogalmazott.

"A polgárőrség tevékenységét a kiszámíthatóság, a folyamatosság és a kiegyensúlyozottság jellemezte" - mondta az elnök. Szólt arról is, eredményként könyvelték el, hogy a választások évében nem volt kampánytéma a közbiztonság. Ebből és a statisztikai adatokból is arra lehet következtetni, hogy a lakosság biztonságérzete "nyugvópontra ért", ami nagyban köszönhető a rendőrség mellett a polgárőröknek is - emelte ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy idén nagy hangsúlyt fektettek a külterületek biztonságára: több mint ötszáz lovas polgárőr látott el ilyen feladatot. A szervezetben egyébként több mint 60 ezren teljesítenek szolgálatot, és csak idén mintegy 8 ezerrel nőtt, jövőre pedig újabb 7-10 ezerrel nőhet a számuk - ismertette.

A polgárőrök 2014-ben 8-10 százalékkal több, összesen 7,2 millió szolgálati órát teljesítettek köz- és külterületeken - mondta Túrós András, rámutatva, hogy ebből 1,4 millió óra a rendőrséggel közös szolgálat volt.

Az elnök szerint a kormány és a BM segítsége döntően hozzájárult a sikereikhez: idén például 1,2 milliárd forint támogatást, 650 kerékpárt kaptak és 25 millió forintot a lovasok működésére. A rendőrségnek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, valamint a Földművelésügyi Minisztériumnak köszönhetően 184 gépkocsit állíthattak szolgálatba idén - tette hozzá Túrós András.

A rendezvény végén a Magyar Posta és a Magyar Labdarúgó Szövetség 5-5 millió forintot ajánlott fel a szervezetnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.