Megszorítás

Drágul több közszolgáltatás díja Szegeden

Jövőre drágul Szegeden a tömegközlekedés, a gyermekétkeztetés, a kéményseprés, valamint a szociális bérlakások díja, és jelentősen növelik a legdrágább parkolási zóna nagyságát.

2014.12.19 14:44MTI

A szegedi közgyűlés pénteken úgy döntött, hogy az előre megvásárolt vonaljegyek ára 300-ról 310 forintra nő, a havi bérlet 2,5 százalékkal 7000 forintra drágul, a tanuló- és nyugdíjasbérletekért pedig 3585 forint helyett 4000 forintot kell fizetni február 1-jétől.

Nagy Sándor (Együtt) városfejlesztési alpolgármester hangsúlyozta, a közösségi közlekedés állami támogatása évről évre alacsonyabb, a díjemelésekre azért van szükség, hogy a többletköltségek ne kizárólag az önkormányzat költségvetését terheljék.

A gyermekétkeztetés díja 6 százalékkal növekszik - az előterjesztés indoklása szerint a felhasznált nyersanyagokra vonatkozó előírások változása, a hús, a zöldségek, a gyümölcs, a tej és a tejtermékek mennyiségének emelése miatt. Az önkormányzat 13 200 gyermek étkezését biztosítja, közülük 2200-an ingyenesen, 3300-an féláron jutnak a szolgáltatáshoz.

A kéményseprés díja a 2015-től kötelező új feladatok költségével emelkedik, az ingatlanok legnagyobb részénél mintegy 20 százalékkal.

A csaknem 4200 szociális bérlakás díja jövőre 4,5 százalékkal nő Szegeden.

A közgyűlés döntött a legdrágább - óránként 480 forintos díjú - parkolási zóna jelentős kiterjesztéséről is. Nagy Sándor közölte, a zónahatárok átalakítására forgalomszervezési okokból van szükség: a belváros szélén már reggel sem lehet szabad parkolóhelyet találni.

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője a vita során úgy fogalmazott, a szocialista városvezetés súlyos megszorító csomagot ad "ajándékba" a szegedi embereknek. A politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy több esetben a leginkább rászoruló társadalmi csoportokat, az időseket és a gyermekes családokat akarja megsarcolni a baloldali koalíció.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.