Két vádlott esetében

Részben elfogadta az ügyészség az izsáki rendőrök perében született ítéletet

A per másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

2014.12.19 11:19MTI

Az ügyészség elfogadta az izsáki rendőrök perében első fokon hozott ítéltet az első- és másodrendű vádlottak esetében, míg a harmad- és a negyedrendű vádlottak esetében súlyosbításért nyújt be fellebbezést - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

Schmidt Gábor közölte: a Kecskeméti Törvényszék december 17-én hozott ítéletének szóban kihirdetett részletes indoklását megismerve az ügyészség elfogadta a bíróság álláspontját a B. Viktor elsőrendű, és B. Csongor másodrendű vádlottat érintő súlyosabb minősítésről és a rájuk kiszabott büntetésről.

Erre tekintettel a tárgyaló ügyész a fenti két vádlott esetében az ítéletet tudomásul vette, ellene nem fellebbezett.

A per harmad- és negyedrendű vádlottját a törvényszék felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. J. Attila és R. Katalin vádlottak terhére az ügyész fellebbezést jelentett be súlyosításért, végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében.

Társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt Bodor Viktor elsőrendű vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre, Bimbó Csongor másodrendű vádlottat szintén társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék december 17-én kihirdetett elsőfokú ítéletében. A két rendőr 2013. április 8-án az izsáki rendőrőrsön halálra vert egy lopás gyanúja miatt előállított román állampolgárságú, magyar nemzetiségű izsáki férfit.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség eredetileg halált okozó testi sértés bűntettével vádolta a két rendőrt, azonban az ítéletet már társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt mondta ki Surányiné Pólik Edina tanácsvezető bíró.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra, míg a másodrendű vádlott fegyházbüntetése kétharmadának letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A per harmadrendű vádlottját - a bűncselekmény elkövetése óta leszerelt rendőrt - társtettesként elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette és egyéb bűncselekmények miatt a törvényszék 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

A negyedrendű vádlottat - egy izsáki rendőrnőt - bűnsegédként elkövetett kényszervallatás bűntette miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a törvényszék, az ítélet végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A harmad- és negyedrendű vádlottat nem a román állampolgárságú, magyar nemzetiségű izsáki férfi halálra veréséért, hanem más, ugyancsak az izsáki rendőrőrsön elkövetett bűncselekményekért ítélték el.

Surányiné Pólik Edina tanácsvezető bíró 6 órán keresztül indokolta az ítéletet.

Az ügyészség elfogadta az első- és a másodrendű vádlottakra kiszabott ítéletet, ennek ellenére az nem jogerős, mert az elsőrendű vádlott az ítélet minősítésének megváltoztatásáért, valamint a vádirat több pontjában felsorolt bűncselekmény alóli felmentéséért nyújt be fellebbezést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.