Ajándék

Állami gondozottak személyre szabott karácsonya Szegeden

Több mint ezerötszáz állami gondoskodásban élő gyermek kapott karácsonyi ajándékot a negyedik alkalommal megrendezett Ágota-karácsonyon, csütörtökön Szegeden.

2014.12.18 18:13MTI
Fotó: archív

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány közös karácsonyi ünnepségén mintegy kétezer, család nélkül nevelkedő, állami gondoskodásban élő gyermek és fiatal vett részt.

A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége is. Köszöntőjében úgy fogalmazott: egy ilyen erős, összetartó közösség, mint az Ágota, azt is jelenti, hogy "ha így együtt vagyunk", a vidámság mintha nagyobbnak tűnne, a gondok pedig kisebbnek.

A fiatalok személyre szóló ajándékokat kaptak, a ruháktól a játékokon át, a tanulást segítő eszközökig.

Az ajándékcsomagok összeállításban sokan segítettek, köztük cégek, egyházak, a kormányhivatal, a megyei rendőr-főkapitányság.

Rendhagyó módon a közéleti személyiségek nemcsak ajándékkal, hanem saját produkcióval is hozzájárultak az ünnepséghez. Juhász Tünde megyei kormánymegbízott és Kakas Béla közgyűlési elnök például mesét mondott. Herczegh Anita ajándékaként Gryllus Vilmos zenélt a gyerekeknek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.