Nézőpont kérdése

Tüntetés: kiemeltek vagy felemeltek a rendőrök?

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint a rendőrök senkit nem emeltek ki és nem vittek el a tüntetők közül.

2014.12.17 07:18MTI
MTI fotó: Szigetváry Zsolt

A helyszínen tartózkodó tudósítók arról számoltak be, hogy a rendezvény során a tömeg egy része a Nádor utcán keresztül érte el a Kossuth Lajos teret, és a Parlament lépcsőjénél állt meg. A beszédek alatt dulakodás alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, a tudósítók tapasztalata szerint legalább egy embert kiemeltek és elvittek.

A BRFK közlése szerint az történt, hogy a rendőrök felsegítettek egy hölgyet, aki a tömegben elesett, majd testi épségének megóvása érdekében a rendőri sorfal mögé kísérték.

A történtekkel összefüggésben eljárás nem indult - szögezte le a rendőrségi közlemény.

A rendőrség megerősítette, hogy használtak paprikasprayt, tájékoztatásuk szerint egy későbbi időpontban, már a demonstráció befejeződését követően a Kossuth téren maradtak egy csoportja megpróbálta benyomni a rendőrsorfalat. "Tevékenységük más módon nem volt megakadályozható, a rendőrség fellépése törvényes és szakszerű volt, a fokozatosság és az arányosság elve érvényesült" - fogalmaztak.

Kitértek arra is: a rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy a történtek során megsérült volna bárki is.

Az MTI helyszínen tartózkodó fotóriportere ugyanakkor készített egy felvételt, amelyen két vérző fejű fiatal látható. A sérült fiatal fiúról és egy lányról az index.hu portál is beszámolt. A hírportál szerint mindketten vérző fejjel jöttek ki a dulakodás után a tömegből.

A lány az index.hu-nak azt mondta: mindkettőjüket a fém hengerrel találták el, amikor a paprikaspray-t használták a rendőrök.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.