A fogyatékossággal élők megsegítésére

Fogadj örökbe egy macit! - 14 millió forint gyűlt össze az aukción

Tizennégy millió összbevétellel zárult szerda késő este a Fogadj örökbe egy macit! alapítvány negyedik jótékonysági árverése, amelynek keretében ismert emberek ajánlottak fel személyes tárgyuk kíséretében egy játék mackót, hogy a befolyó pénzt a fogyatékkal élők munkahelyteremtésére fordítsa a szervezet.

2014.12.04 14:30MTI
freedigitalphotos.net/dan

Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az esemény fővédnöke, az aukció szerda esti megnyitóján, a Gellért szállóban felidézte: az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékkal élők nemzetközi napjává, azzal céllal, hogy felhívja figyelmet a fogyatékossággal született, betegség, baleset vagy katasztrófa következtében sérültté váltak problémáira.

Mint elmondta mintegy 650 millióra becsülik világszerte a fogyatékkal élők számát, Magyarországon több mint 600 ezer embert tartanak számon, közülük mindössze hatvanezer főt foglalkoztatnak.

" Kilencven százalékuknak esélyük sincs arra, hogy megbecsült emberként élhessenek" - hangsúlyozta a főpolgármester, hozzátéve, hogy a 2012-ben létrehozott Fogadj Örökbe Alapítvány aukciójának célja, hogy felhívja figyelmet a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjára. Tarlós István elmondta: az alapítvány a fővárossal együttműködve 2015-ben, hozzávetőleg 600 négyzetméteren nyithatja meg Magyarország első olyan kulturális térrel is kiegészült kávézóját, ahol a fogyatékkal élőket folyamatosan foglalkoztatnák.

A belvárosban szívében lévő épületben - a tervek szerint - fogyatékkal élők művészeti alkotásait bemutató időszaki kiállítások és tematikus filmfesztiválok is helyet kapnak. Kárász Róbert az alapítvány ötletadója és alapítója azt is elmondta, hogy a Maci kávézó és kulturális központ mintegy 70 millió forintból valósulhat meg.

A jótékonysági aukció tételei csaknem 13,5 millió forintért keltek el, az összbevétel további fél millió forint felajánlással egészült ki. Húsz magyar híresség plüssmackóját és személyes tárgyait kínálták az árverésen. A Nobel-díjas Kertész Imre által felajánlott mackó és a Sorstalanság című regényének dedikált példánya az eddigi jótékonysági aukciók legmagasabb értékén, 3,7 millió forintért kelt el.

Kétmillió forintért talált gazdára a Paddington című amerikai vígjátékban szereplő maci kicsinyített mása, míg Csukás István plüssállatát, és a Süsü a sárkány mese plakátjának dedikált példányát 1,5 millió forintnál ütötték le.

Kocsis Zoltán Kossuth-díjas karmester mackója mellett a Művészetek Palotája megnyitóján használt karmesteri pálcája 1 millió forintért cserélt gazdát. Esterházy Péter unokájának plüssfigurája és a Hahn-Hahn grófnő pillantása című regényének dedikált finn fordítása, valamint egy kézzel írt tanúsítvány 240 ezer forintért kelt el.

Tordy Géza színész rajongójától kapott macijának és színházi látcsövének licitjét 60 ezer forintnál ütötték le. Polgár Judit fiának mackója és dedikált sakktáblája 550 ezer forintért talált gazdára. Haumann Péter színész unokáitól kapott macijai, és a 2001-ben elnyert Súgó Csiga Díja félmillió forintért kelt el, míg Oszvald Marika plüssállatát és a színésznő saját kézzel készített pártáját 360 ezer forintért vásárolta meg új gazdája.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.