Papír lett róla

21 okleveles gyakorló juhász állt fel az iskolapadból

Befejeződött az első egyetemi juhászkurzus Debrecenben, a tanfolyam résztvevői a három hónapos képzést követően csütörtökön adtak számot tudásukról a Debreceni Egyetemen.

2014.11.28 06:30MTI

Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja az MTI-nek elmondta: a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel közösen szervezett oktatás végén huszonegy gyakorló juhász kapta meg az oklevelét. "Értelmes, érdeklődő emberek jelentkeztek az oktatásra, és a gyakorlatban új technológiákkal, tenyésztési eljárásokkal ismerkedtek meg" - tette hozzá a dékán. Megjegyezte: a képzés tapasztalatai alapján új juhtenyésztő bemutatótelepet hoznak létre az egyetemen. Komlósi István elmondta, hogy az iskolapadba ismételten beülő juhászok, vállalkozók fajtaismeretet, szaporodásbiológiát, gyepgazdálkodást, tartástechnológiát és gazdálkodási ismereteket tanultak, és tájékozódtak a juhtenyésztés legfontosabb kérdéseiről. A diákoktól kapott információk alapján felmérték, hol van tudáshiány az ágazatban, és a szövetséggel együttműködve jövőre újra meghirdetik a juhászkurzust. Ezen a héten Debrecenben és Hódmezővásárhelyen ötvenegyen tettek sikeres juhászvizsgát, előtte Kaposváron több mint tízen vizsgáztak, és rövidesen befejeződik a juhászképzés Szegeden is - tájékoztatott Komlósi István.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.