Jövőre indul

Kampány a nem egészséges gyerekek örökbefogadásáért

Jelenleg nagyon sok nem teljesen egészséges, illetve fogyatékos gyerek vár örökbefogadásra, ám a családok többsége egészséges csecsemőt szeretne hazavinni.

2014.11.27 11:56MTI
Forrás: MTI

Kampányt kíván indítani jövőre a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság azért, hogy az örökbefogadó családok több olyan gyermeket fogadjanak be, akik nem teljesen egészségesek vagy már idősebbek.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) illetékes államtitkára a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Örökbefogadási Szakszolgálatának szakmai nyílt napján elmondta, hogy jelenleg nagyon sok nem teljesen egészséges, illetve fogyatékos gyerek vár örökbefogadásra, ám a családok többsége egészséges csecsemőt szeretne hazavinni.

Az államtitkár a szemléletformálást nevezte a legfontosabb feladatnak, hangsúlyozva, hogy nyitottabbá kell tenni a szülőket, hiszen minden gyermek érték. A kampány mellett az örökbefogadó szülők felkészítését végzőknek is feladata lesz, hogy továbbadják ezt a nyitott szemléletet - fűzte hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.