OGY

Dől a dohány: honatyák benn, füstölgés kinn

Dohányipari változtatásokról is tárgyal a Ház.

2014.11.26 08:38MTI

Sávosan emelkedő dohányipari egészségügyi hozzájárulásról és a dohány-nagykereskedelem átalakításáról, valamint a veszteséges nagyobb üzletek szankcionálásáról tárgyal az Országgyűlés mai ülésén.

A Ház ülése reggel 8 órakor, az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének jogharmonizációs célú kihirdetéséről szóló általános vitával kezdődik.

A képviselők ezt követően mondhatják el véleményüket három, a dohánykereskedelemhez, illetve a trafikokhoz kapcsolódó kormányzati előterjesztésről.

A parlament tárgyalhatja azt a fideszes javaslatot, amely az árbevétel alapján sávosan emelkedő, rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné a dohányipari vállalkozásokat. Vita kezdődhet arról a kormányzati indítványról is, amely alapján a trafikok csak állami vagy koncessziós szerződéssel feljogosított nagykereskedőtől vásárolhatnának dohányterméket, továbbá a kabinet azon kezdeményezéséről is, amely szerint a trafikok a jövőben rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket és mobil-feltöltőkártyát is árusíthatnának.

Az e heti háromnapos ülés végén kerülhet napirendre a kormány azon javaslata, amely megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését az egymást követő üzleti évben is veszteséges nagyobb üzleteknek. A kabinet azoktól a cégektől várná el a nyereséges működést, amelyek nettó árbevétele az egymást követő két üzleti évben eléri az 50-50 milliárd forintot. A javaslat emellett a világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén is betiltaná a nagyobb szuper- vagy hipermarketeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.