"Málenkij robot"

Konferencián emlékeznek a Szovjetúnióba hurcolt magyarokra

Az egykori Szovjetunió gulág táboraiba elhurcolt és "málenkij robotra" kényszerített 800 ezer magyarra emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen hétfőn, a gulágkutatók V. nemzetközi konferenciáján.

2014.11.24 15:12MTI
freedigitalphotos.net/koko-tewan

Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke egyebek között arról beszélt: a társadalom régi adóssága, hogy méltóképpen emlékezzen és emlékeztessen azokra az ártatlan magyar állampolgárokra, azokra a százezrekre, akiket 1944-1945-ben a sztálini totális diktatúra fegyveres szervei hadifogoly- és internálótáborokba hurcoltak el kényszermunkára.

A társaság 2009-ben a Miskolci Egyetem bölcsészettudományi karának támogatásával, civil kezdeményezésként azzal a céllal jött létre, hogy feltárja korszak eseményeit - mondta, hozzátéve: igyekeznek feldolgozni a Szovjetunióba került politikai rabok, hadifoglyok és internáltak történetét. A nemzetközi társaság által is koordinált Málenkij robot Emlékbizottság arra törekszik, hogy erkölcsi elégtételt kaphassanak az ártatlanul, ítélet nélküli fogságba vetettek az évekig tartó kényszermunkáért és szenvedésekért, a családi tragédiákért, amelyről a rendszerváltásig még nem is beszélhettek a megtorlás veszélye nélkül - mondta, emlékeztetve arra, hogy a táborokban több tízezren haltak meg.

Szólt arról is, hogy a málenkij robot témakör megosztotta mind a magyar társadalmat, mind pedig a kutatókat, erről azonban újra és újra beszélni kell. Havasi János, a témával foglalkozó televíziós újságíró arra kérte a hetven évvel ezelőtt történteket kutatókat, hogy egyesítsék erőiket, "jöjjön létre Magyarországon egy olyan egyesített kutatóbázis, ahol összegyűjtik a megjelent memoárokat, tanulmányokat, személyes tárgyakat", mert bár igen sok adat van meg Magyarországon az 1944-45-ben történtekről, a 90-es évek végén több dokumentumot átadtak az orosz föderáció hatóságai, ezek az interneten azonban csak részben érhetőek el.Ezért is szükséges egy egységes bázis - szögezte le.

Hozzátette: a volt Szovjetunió országaiban helyszíni kutatással nem sokan foglalkoznak, sajnos, hogy a gulág egykori jelentős területén, a Donyeck-medence térségében harcok dúlnak, ezért az itteni kutatás megrekedt, és nem indulhatnak el ide az egyéni és csoportos kegyeleti zarándokutak sem, pedig "felvillant" a lehetősége annak, hogy az ottani lakosság is együttműködik emlékművek felállításában.

Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává, azért, hogy méltóképpen emlékezzenek meg azokról, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, illetve akiket a második világháború után 5-25 évre száműztek a gulág rabtelepeire a magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján.

A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben elpusztultak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. A kényszermunkások között különösen tragikus sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait.

Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak 5-6 ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket. Szerencsen a hétfői konferenciát megelőzően vasárnap Málenkij robot és a Délvidéki magyar golgota 1944-1945 címmel kiállítás nyílt, kedden pedig a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléknapját tartják meg, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város vasútállomásán eméktáblát avatnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.