Húsklopfolóval ölt

Új eljárás indul a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében

Hatályon kívül helyezte az ítélőtábla szerdán a Budapest Környéki Törvényszéknek a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítéletét, amelyben életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki a 2011 decemberében elkövetett emberölés vádlottjára, G. B.-re.

2014.11.19 16:16MTI

A Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Elek Balázs által vezetett tanácsa szerint abszolút eljárási szabálysértés nem történt, de a tényállás részbeni felderítetlensége és az indoklási kötelezettség megsértése miatt kialakult hiányosságokat a másodfokú eljárásban nem lehet pótolni.

Az ítéletet ezért hatályon kívül helyezték, a törvényszéket pedig új eljárás lefolytatására kötelezték - ismertette a határozatot a táblabíróság szóvivője. Fórizs Ildikó emlékezetett rá, hogy az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék januárban G. B.-t emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy legkorábban huszonöt év után bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen az ügyész a legkorábbi feltételes szabadságra bocsáthatóság időpontjának későbbi meghatározásáért, a vádlott és védője pedig - bizonyítottság hiányára hivatkozva - felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és házastársa jó anyagi helyzetben volt.

A férfi Ráckevén élő családja kifejezetten jómódú volt, édesapja - akinek jól menő fővárosi porcelánüzlete volt - biztosította gyermekei megélhetését is, olyannyira, hogy a vádlottnak nem kellett dolgoznia. G. B. felesége egy örökölt ingatlan eladása után Tökölön vásárolt lakást, majd amikor Szigethalomra költöztek eladta, és az árát részben értékpapírokba fektette. A házaspár kapcsolata 2005-ben kezdett megromlani.

Miután a vádlott apját egy büntetőügy miatt letartóztatták, anyagi gondjaik lettek, a feleség pedig nem akarta saját örökségéből pénzelni férje szüleit. Közben a férjnek új kapcsolata alakult ki, ezért úgy döntöttek, hogy elválnak. A vádlottban pedig már ekkor felmerült, hogy miként lehetne a feleségétől végleg megszabadulni, megszerezve a lakását és a vagyonát.

A férfi eltervezte, hogy az asszonyt a szigethalmi lakásban fogja megölni, és rablógyilkosságnak álcázza tettét. 2011 decemberének végén egy éjjel bement a házba, és húsklopfolóval addig ütötte az alvó asszony fejét, amíg meg nem győződött arról, hogy nem mozdul. Ezután feldúlta a lakást, majd a házat bezárva távozott. Két nap múlva tért vissza, eljátszotta, hogy ő fedezte fel a holttestet, és értesítette a mentőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.