Lordmajor

Tarlós: "Nincs itt semmiféle diktatúra, és az országban sem"

A kormány 60 milliárd forint értékben vállalt kezessége arra elég, hogy a 3-as metró szerelvényeit felújítsák. A főpolgármester szerint amihez a korábbi vezetés húsz évig hozzá sem nyúlt, azt most meg tudják valósítani.

2014.11.19 08:58MTI
Facebook/Tarlós István

Jövő év elején elkezdődhet a 3-as metró szerelvényeinek a felújítása - közölte Tarlós István főpolgármester szerdán a M1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta, a kormány nagyon nagy segítséget adott most a városnak, ahogy azzal is, hogy a "Demszky-érában felvett BKV-hitel esedékes kontingensének a fedezetét is biztosította".

Az Országgyűlés által elfogadott, a főpolgármesteri vétójogra vonatkozó szabályozás kapcsán arról beszélt, hogy akinek felelőssége van, annak valami módon ezt a felelősséget el kell tudnia vállalni. Mert az, hogy létezik felelősség, de a felelősséggel járó mozgástér az egyáltalán nincs meg, az nem korrekt, nem életszerű és nem is méltányos - érvelt Tarlós István, hangsúlyozva: a főpolgármester a fővárosi önkormányzat egészének a működéséért felelős.

Megjegyezte, a főpolgármestert a nép közvetlenül választja, és "elvárja tőle, hogy beavatkozzék, ha szükségesnek látszik".

Tarlós István szólt arról is, hogy a kerületi polgármesterek és a főpolgármester között olyan munkakapcsolat, mint jelenleg van, az elmúlt 24 év alatt még nem volt. Azt mondta, hogy a kritikusoknak fogalmuk sincs, hogy mire akarja és hogyan fogja használni a vétójogot.

"Nincsen itt semmiféle diktatúra előkészületben, egyébként az országban sem" - jelentette ki Tarlós István. Megjegyezte, egyetértésben folyik a szervezeti és működési szabályzat előkészítése. Azt mondta, Budapesten egy rendszerelvű működést akarnak.

Tarlós István szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a kormány sorozatban olyan lépéseket tesz, amivel Budapest komolyságát nyomatékosítja, és felértékeli a fővárost.

Mint mondta, elhárult az akadály a 3-as metró szerelvényeinek felújítása elől és a BKV kérdése is egyre inkább rendeződni látszik.

Ekkora pénzügyi tartaléka évtizedek óta nem volt a fővárosnak mint most. "Azzal nyugtathatom meg Budapest népét, hogy a BKV egyáltalán nem áll összeomlás előtt" - fogalmazott a főpolgármester.

A vétójog kapcsán ebben a műsorban arról beszélt, hogy "elkeseredett rosszindulatot" érez. Mint mondta, azt érzékeli, hogyha egy rendszer kezelhetővé válik, az némely embereknek baj; azt élvezik, ha anarchia, botrány, cirkusz van.

A vétójog - nyomatékosította - a főpolgármester felelősségvállalását teszi életszerűbbé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.