Javaslatcsomag

Emelnék a hadiözvegyek havi járadékát

Mintegy ötven százalékkal emelkedne a hadiözvegyek havi járadéka is, ha elfogadják a Hende Csaba honvédelmi miniszter által kedden az Országgyűlésnek benyújtott, több törvény módosítását tartalmazó javaslatcsomagot.

2014.11.18 19:37MTI

A honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslat több előmeneteli, áthelyezési, kiképzési, vezénylési, egyenruha-viselési szabályt is tartalmaz, és pontosítja a köztársasági elnök honvédelmi jogköreit.

A hadiözvegyek jelenleg havi 21 375 forint ellátásban részesülnek, és a javaslat révén havi 10 688 forintos többletjuttatást kapnának. A javaslat tartalmazza azt is, hogy a tiszti és az altiszti állomány tagjairól - kivéve a tábori lelkészi szolgálat tagjait legalább évente egyszer teljesítményértékelést kell készíteni.

A javaslat felidézi, hogy kik hordhatnak honvédségi egyenruhát: a tényleges állomány tagjai, egyes esetekben a szolgálaton kívüli állomány tagjai, továbbá rendelkezésre állásuk időszakában az önkéntes tartalékosok, valamint műveleti területen a rendvédelmi szerv tagjai, ha a honvédség érdekében végeznek tevékenységet, a honvédelem érdekében végzett tevékenységük során a nyugállományúak, valamint műveleti területen - biztonságuk érdekében - állami vezetők.

"Más személyek részére a honvédségnél rendszeresített egyenruha vagy azzal összetéveszthető ruházat viselete tilos" - tartalmazza a javaslat. A parlament honlapján közzétett javaslatcsomag rögzíti azt is, hogy a kül- és biztonságpolitikai környezetben bekövetkezett változások szükségessé teszik, hogy a Magyar Honvédség szervezete egyes válsághelyzetekben ideiglenesen megváltoztatható legyen.

Ehhez szükséges, hogy a miniszter rendelkezzen azzal a jogkörrel, hogy a főként központi közigazgatási, illetve műveleti vezetési döntések meghozatala és támogatása érdekében, az adott feladatkörhöz igazodó szervezeti elemek létrehozásáról döntsön.

A javaslat átmeneti rendelkezéssel egészíti ki a hatályos szabályozást annak érdekében, hogy 2015. január elseje és a 2017. december 31. között egyes munkakörcsaládokba tartozó beosztásokban szolgálatot teljesítő főhadnagyok már a kötelező várakozási idő letelte előtt két évvel magasabb beosztásba kinevezhetőek legyenek, és ezáltal az újonnan végző tisztek is első beosztásukba kerülhessenek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.