Rendőrségi vesztegetési botrány

Szerdán indul V. Lászlóék csalási pere

A Központi Nyomozó Főügyészség augusztus végén emelt vádat a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált V. László ügyeiben, az ügyészség 53 vádlottal szemben két vádiratot nyújtott be, egyet csalás, egyet pedig hivatali vesztegetés miatt. V. László és egyik társa mindkét ügyben vádlott.

2014.11.18 15:36MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono

Szerdán kezdi tárgyalni a Fővárosi Törvényszék a rendőrségi vesztegetési botránnyal kapcsolatban ismertté vált V. László és társai csalási ügyét.

A Központi Nyomozó Főügyészség augusztus végén emelt vádat a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált V. László ügyeiben, az ügyészség 53 vádlottal szemben két vádiratot nyújtott be, egyet csalás, egyet pedig hivatali vesztegetés miatt. V. László és egyik társa mindkét ügyben vádlott.

A bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti ügyben 33 vádlottal szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken, 9 vádlott esetében az ügyészség szerint megállapítható a bűnszervezetben történt elkövetés is.

A vádhatóság szerint a V. László érdekeltségében álló szórakozóhelyek és éttermek üzletvezetői, a könyveléssel, számlázással megbízott munkatársai a vádban szereplő áfacsalással 825,5 millió forintos kárt okoztak az államnak.

Ennek az ügynek a tárgyalása kezdődik szerdán a Fővárosi Törvényszéken. Augusztusban a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatti ügyben 22 emberrel szemben emelt vádat, közülük 9-en a vádhatóság szerint bűnszervezetben követték el tettüket.

Ez a büntetőper várhatóan januárban kezdődik a Debreceni Törvényszéken, és - mivel az eljárás során minősített dokumentumok is keletkeztek, a tárgyalást zárt ajtók mögött folytatják le. A két vádirat alapján összesen 331 bűncselekmény elkövetése róható a vádlottak terhére, a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A vádlottak között 7 volt rendőr, köztük 5 volt vezető beosztású rendőrtiszt, volt tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő van.

A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, néhány hónappal később, májusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.

A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak.

Az ügyben több akkori magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás indult. V. László előzetes letartóztatásban van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.