November 30-ig lehet pályázni

Díj a fiatalok szülőföldön maradásának ösztönzéséért

November 30-ig pályázhatnak a Év Fiatalbarát Önkormányzata és az Év Fiatalbarát Vállalata díjakra azok a települési önkormányzatok és vállalkozások, amelyek példaértékű kezdeményezésükkel elősegítik a fiatal korosztályok szülőföldhöz való kötődését és ottani boldogulásukat.

2014.11.17 17:08MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui

A pályázatot meghirdető Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) közleménye szerint elsősorban olyan pályázatokat várnak, amelyek a fiatalok igényeire épülő, közösségi, közéleti részvételt elősegítő mintaértékű kezdeményezéseket, intézkedéseket, szolgáltatásfejlesztéseket mutatnak be.

A pályázat nyerteseit 2014. december 9-én, a IV. Nemzeti Vidékfejlesztési Nap ünnepélyes díjátadóján hirdetik ki a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - írja a NAKVI közleménye.

A nyertesek egy éven keresztül viselhetik az Év Fiatalbarát Önkormányzata és Vállalata címet, továbbá félmillió forintos díjazásban részesülnek, amelyet arra fordíthatnak, hogy bemutassák saját törekvéseiket, rövid és hosszú távú terveiket, valamint fiatalbarát programjaikat a sajtóban. A díjakat a Vidékünk Jövője elnevezésű kampány keretében osztják ki.

A program céljai között szerepel a vidékről való elvándorlás megállítása, a fiatalokat helyben maradásra és tanulmányaik befejezése után hazatérésre ösztönző feltételek kialakítása, valamint a képzett, világlátott fiatalok vidékre költözésének segítése - írja a NAKVI a közleményben.

A kampányban eddig két alkalommal rendeztek műhelymunkát a fiataloknak. A Kaposvári és a Debreceni Egyetemen tartott eseményeken előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, motivációs és önismereti foglalkozásokkal, kiállítókkal és stand up comedy műsorral várták az érdeklődőket.

A nagy sikerre való tekintettel a műhelymunka-sorozat folytatódik, november 25-én a Szolnoki Főiskolán ismerkedhetnek meg a Vidékünk Jövője kampány célkitűzéseivel - olvasható a tájékoztatásban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.