Gyermekeit elhanyagolta

Megkéselte férjét és anyósát - 15 évet kapott a vácszentlászlói nő

Mindhárom felnőtt italozott, gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, verekedések, többször késsel is egymásra támadtak, sokszor a rendőröknek is be kellett avatkozniuk. A szóváltásoknak a gyerekek is szemtanúi voltak, előfordult, hogy sírva könyörögtek szüleiknek, hogy hagyják abba egymás bántalmazását.

2014.11.05 14:56MTI
freedigitalphotos.net/sakhorn38

Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla szerdán azt a vácszentlászlói nőt, aki 2012-ben megkéselte férjét és anyósát, gyermekeit pedig hosszú időn át elhanyagolta.

A Szegedi Ítélőtábla - az ügyben kirendelés folytán eljáró - bírái több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és hét rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 36 éves nőt.

A férj, aki magatartásával szintén veszélyeztette gyermekei testi, értelmi és erkölcsi fejlődését két év végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönt kapott. A táblabíróság megszüntette a vádlottak szülői felügyeleti jogát.

Az asszony és a férfi 2006-ban kötöttek házasságot, és hat gyerekük született, akiket együtt neveltek a nő egy korábbi kapcsolatából született gyermekkel. Egy elhanyagolt szűkös vácszentlászlói ház nagyobbik szobájában laktak, a kisebb helyiségben a férfi édesanyja élt.

Mindhárom felnőtt italozott, gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, verekedések, többször késsel is egymásra támadtak, sokszor a rendőröknek is be kellett avatkozniuk. A szóváltásoknak a gyerekek is szemtanúi voltak, előfordult, hogy sírva könyörögtek szüleiknek, hogy hagyják abba egymás bántalmazását.

A házban már hosszú ideje kikapcsolták a villanyt, a gyerekek gyakran játszottak a gyufával, az egyik ilyen alkalommal felgyújtották az udvari tárolót. Az eset után a gyerekeket előbb ideiglenesen majd végleg nevelőszülőknél helyezték el.

A házaspárnak 2012 januárjában újabb gyermeke született, de az asszony várandóssága alatt és ezt követően is rendszeresen italozott, a verekedések sem szűntek meg. Áprilisban a csecsemő is nevelőszülőkhöz került.

Az asszony ezt követően még többet ivott, és májusban anyósára támadt, fojtogatni kezdte, a bántalmazásnak a szomszédok és a kiérkező rendőrök vetettek véget. Augusztus 17-én a nő otthonában itta le magát, majd amikor férje hazatért a közmunkából, veszekedni kezdett vele, és egy késsel mellkason szúrta. A férfi összeesett, elveszítette az eszméletét.

Nem sokkal később a sértett anyja is hazatért, menye rátámadt, és többször megszúrta, megvágta az idős asszonyt. A férfi életét az időben érkező szakszerű orvosi ellátás mentette meg, az idős nő – részben védekezése miatt – pedig csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.