BKISZ

Fúrópajzzsal épül szennyvízcsatorna a Duna alatt

A metróépítéseknél is használt technológiával épül szennyvízvezeték a Duna alatt, Budafok és Csepel között; azon keresztül továbbítják majd a főváros XXII. kerületének szennyvizét a csepeli Központi Szennyvíztisztító Telepre.

2014.10.31 14:47MTI

A budapesti kerületek közül egyedüliként már csak Budafok-Tétény szennyvize ömlik kezeletlenül a Dunába, ez az állapot azonban rövidesen megszűnik a dél-budai főművi rendszer teljessé válásával - tájékoztatta az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft. pénteken az MTI-t.

A beruházás a több mint 34 milliárd forint összköltségvetésű, európai uniós támogatással megvalósuló Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) Projekt részeként valósul meg, a fővárosi önkormányzat beruházásában.

A Duna alatti átvezetés keretében a fúrópajzs idén október végén indult el a budafoki indítóaknából. A csaknem 620 méter hosszú folyómeder alatti szakaszt a tervek szerint 7-8 hét alatt fúrja át a berendezés, és érkezik meg a csepeli oldali fogadóaknába. A fúrópajzs naponta mintegy 15 métert halad előre.

A csaknem 1,8 méter átmérőjű berendezés 21 méteres mélységben, mintegy 6 méterrel a folyómeder alatt halad át. A pajzs mögött folyamatosan egy speciális sajtoló-berendezéssel ebbe a járatba tolják be a nagyjából másfél méter átmérőjű vasbeton csőszelvényeket. Ez a védőcső ad majd helyet a két, egyenként csaknem 60 centiméter átmérőjű nyomóvezetéknek.

A tavaly szeptemberben indult fejlesztés részeként a jövő év végéig 240 kilométernyi szennyvízcsatorna is megépül Budapest eddig ellátatlan területein, így a csatornázottság 96-ról 99 százalékossá javul. A közlemény szerint a főváros 16 kerületét és Budaörsöt érintő beruházás eredményeként összesen 42 ezer ember élete válik komfortosabbá.

A tervek szerint a későbbiekben Budaörs szennyvizét is ugyanez a rendszer juttatja majd át a csepeli tisztítóba, ami sokkal gazdaságosabb megoldás, mint az elavult budaörsi tisztítótelep régóta időszerű korszerűsítésére - közölte Enviroduna.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.