"Az erő legyen veletek, internetes gyerekek"

Internetadó - Tüntetés volt több vidéki nagyvárosban

A tervezett internetadó ellen tüntettek három vidéki nagyvárosban csütörtökön.

2014.10.30 21:05MTI
Szombathely (MTI fotó: Czika László)

Szombathelyen Szalai Szabolcs, a demonstráció egyik szónoka közölte: céljuk, hogy vidéken is megmutassák, az embereknek van véleményük, és nem akarnak internetadót fizetni.

Endrődy Krisztián, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze szerint az ellenzék nem hallatja eléggé a hangját, és a baloldal is okolható azért, hogy az internetadóig vezettek a dolgok. A színész aktuálpolitikai fejtegetéseit egy idő után többen kifütyülték.

Szendrő-Németh Tamás szombathely ügyvéd szerint az internet, az információszabadság már olyan mint az oxigén, nem lehet élni nélküle.

Egerben, a Dobó téren gyűltek össze a tüntetők, ahol Fekete Valér középiskolai tanár arról beszélt, hogy "valami nagyon elromlott Magyarországon".

Nem az internetadó jelenti a fő gondot, "az csak fekély az egész seben", hanem az, hogy százezrek vándorolnak ki az országból - mondta.

Még mindig Szombathely

A tömeg a Dobó térről a Fidesz egri székháza elé vonult, ahol a megmozdulás egyik szervezője, az országgyűlési és az önkormányzati választáson az LMP színeiben induló Csarnó Ákos felolvasott egy Nyitrai Zsoltnak, Eger fideszes országgyűlési képviselőjének címzett petíciót, amelyben az új adó elleni fellépésre szólították fel a kormánypárti politikust.

Békéscsabán a Fidesz iroda előtt tüntettek az internetadó ellen. A megmozdulás főszervezője, Hrabovszki-Megay Oktávia szavait, miszerint „megmutatják, hogy a Viharsarokban is élnek elégedetlen emberek”, üdvrivalgás fogadta.

A tüntetők között volt a Demokratikus Koalíció Békés megyei közgyűlésbe bejutott tagja és Bod Tamás, a baloldal közös – a választáson alulmaradt – gyulai polgármesterjelöltje.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.