Kezdődik előről

Huszonhárom településen kell időközi önkormányzati választást tartani

Ezeken a településeken a teljes választási eljárás az elejéről kezdődik, azaz új jelöltek is indulhatnak a választáson.

2014.10.29 16:34MTI

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke emlékeztetett: azokon a településeken kell időközi önkormányzati választást tartani, ahol október 12-én jelöltek hiányában elmaradt a voksolás, vagy a választást megtartották ugyan, de szavazategyenlőség miatt eredménytelen lett a voksolás.

Az időközi választás kitűzésére a helyi választási bizottságoknak 30 napjuk van, és 80-100 napon belülre kell kitűzniük a választást, így várhatóan ezekre az időközi választásokra csak a jövő év elején kerül majd sor - tette hozzá.

Szavazategyenlőség miatt a következő településeken kell időközi polgármester-választást tartani: Tengeri (Baranya megye), Fancsal és Mezőnyárád (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Alsótold (Nógrád), Mike és Szorosad (Somogy), Lispeszentadorján és Zalamerenye (Zala).

Október 12-én jelölt hiányában elmaradt a voksolás, így időközi polgármester-választást kell tartani a következő településeken: Répáshuta (Borsod-Abaúj-Zemplén), Aparhant és Udvari (Tolna), Daraboshegy és Tanakajd (Vas), Nemesvita (Veszprém), Valkonya (Zala).

Időközi egyéni választókerületi választást kell tartani szavazategyenlőség miatt a következő településeken: Pilis (8. számú egyéni választókerület), Tiszavasvári (8. számú egyéni választókerület), Mezőtúr (1. számú egyéni választókerület).

Elegendő számú jelölt hiányában elmaradt az egyéni listás választás, ezért időközi voksolást kell tartani Kishajmáson (Baranya) és Tanakajdon (Tolna). Mivel nem sikerült elegendő számú jelöltet választani, így Kisbudmér (Baranya), valamint Bozzai és Mesterháza (Vas) településen lesz időközi egyéni listás választás.

Pálffy Ilona elmondta: 2010-ben tizenhárom településen volt időközi polgármester-választás, három településen időközi egyéni listás és két településen időközi egyéni választókerületi választás. Október 12-én tartották választásukat a nemzetiségek is, három településen eredménytelen volt a választás: Egerben a ruszin nemzetiségé, Halásztelken és Mezőhegyesen a roma nemzetiségé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.