Az iratokat visszaküldték az ügyészségnek

Internetadó: nincs elegendő bizonyíték a gyorsított eljáráshoz

A bíróság rendes eljárásban tárgyalja az őrizetbe vett tüntetők ügyét

2014.10.29 09:58MTI
MTI Fotó: Marjai János

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán úgy döntött, hogy rendes eljárásban tárgyalja az internetadó elleni első tüntetésen őrizetbe vettek ügyét, mivel a gyorsított eljáráshoz nem állt rendelkezésre minden bizonyíték. A bíróság az iratokat visszaküldte az ügyészségnek.

A Fővárosi Főügyészség kedden közölte, hogy a demonstráción őrizetbe vett hat ember közül egyet szabadon engedtek, a többi gyanúsítottat viszont szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állítják garázdaság bűntette miatt. A gyanúsítottakat a Fidesz Lendvay utcai székházának megrongálásával vádolják.

Az ügyész a tárgyaláson ismertette: a vasárnapi tüntetés után Sz. I. Ábel és Z. András segítette G. Antalt, hogy egy üres, 2 deciliteres üveget a Fidesz Lendvay utcai székházának erkélye felé dobhasson. Az üveg eltalálta az erkélyt.

Az ügyészség szerint B. Gábor ittas állapotban felmászott a székház erkélyére, az ablakok egyikéről a redőnyt lerángatta, az egyik ablakot megrúgta, összesen 48 ezer forintos kárt okozott. A társai közben biztatták. Sz. Zoltán a székházat legalább tízszer számítógép-alkatrésszel megdobta, az egyik ablak be is tört, ezzel 96 ezer forint kárt okozott.

A székháznál történteket közvetítette a televízió is, így alkalmasak voltak arra, hogy félelmet, megbotránkozást keltsenek. Az ügyészség csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvény helyszínén elkövetett garázdasággal gyanúsította meg a férfiakat, Sz. Zoltánt emellett kisebb kárt okozó rongálással is.

A bíróság a szerdai tárgyaláson úgy döntött, az iratokat visszaküldi az ügyészségnek, arra hivatkozva: a gyorsított eljárás lefolytatásához szükséges, hogy a bizonyítékok teljes körűen rendelkezésre álljanak, ez a feltétel azonban a tárgyaláson nem teljesült.

A bíróság hiányolta például a székházban okozott teljes kár nagyságát, és jelezte, az egyik tanú sem tudott megjelenni a tárgyaláson. Mindezek alapján tehát a gyorsított eljárásra nem került sor, az ügyészség a "rendes" eljárásban vádat fog emelni a gyanúsítottak ellen.

Az ügyészség Sz. Zoltán esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését, arra hivatkozva, hogy hasonló bűncselekmény miatt már vádat emeltek ellene, ám a bíróság nem látta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését, helyette lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a tatabányai férfival szemben.

A Fővárosi Főügyészség ezzel kapcsolatban az MTI érdeklődésére azt közölte: az illetékes kerületi ügyészség a 2013-as Budapest Pride elnevezésű rendezvényen a résztvevőkkel szemben elkövetett cselekményekkel összefüggésben emelt vádat a 35 éves Sz. Zoltán ellen idén augusztusban csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt.

A szerdai tárgyaláson a bíróság elé állítás ügyében a PKKB Sz. Zoltán esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, amely ellen a főügyészség fellebbezést jelentett be az előzetes letartóztatás elrendelése érdekében. A főügyészség azt is közölte, hogy a bíróság elé állítás szabályai szerint nem lehet fellebbezni a bíróság azon döntése ellen, hogy az iratokat visszaküldi további eljárásra, így jelenleg a büntetőeljárás tovább folyik valamennyi gyanúsítottal szemben.

Az ügyészség azért döntött a terheltek bíróság elé állításáról, mivel úgy ítélte meg, hogy annak törvényi feltételei a beszerzett bizonyítékok - egyebek mellett szakvélemény birtokában is - adottak voltak, a bírósághoz benyújtott feljegyzésben az ügyészség a tényállást és ezen belül a szakértői vélemény alapján a kárértéket is pontosan meghatározta.

Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a bíróság elé állítás során korábban fontos bizonyítékokat szolgáltató tanúk nem jelentek meg - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A lakhelyelhagyási tilalommal sújtott Sz. Zoltánt leszámítva a többi gyanúsított esetében az őrizet megszüntetéséről rendelkezett a PKKB szerdán. A bíróságon B. Gábor védője kérte, mivel védence esetében az összes bizonyíték rendelkezésre áll, folytassák le az eljárást, a bíróság azonban arra hivatkozott, nem lehet az egyes ügyeket különválasztani.

Sz. I. Ábel és Z. András védője, Magyar György szerint nemcsak a gyorsított eljárásnak, de az őrizetbe vételnek is hiányoznak a törvényi feltételei. A tárgyalás után újságíróknak azt mondta: "szakmaiatlan" az a sajtóban megjelent hír, hogy a székházban tízmillió forintos kár keletkezett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.