Minimális mérték

Növelte az elítéltek mozgásterét az Alkotmánybíróság

Az Ab megsemmisített egy fogvatartottak elhelyezésére vonatkozó rendelkezést, amely lehetővé tette, hogy a cellákban még az egy ember számára minimálisan előírt mozgásteret se biztosítsák.

2014.10.28 10:42MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/iosphere

Az alkotmánybírósági eljárást egy elítélt által indított kártérítési perben eljáró fővárosi bíró kezdeményezte egy 1996-os miniszteri rendelkezés miatt, amely megengedi, hogy a cellákban egy emberre jutó mozgástér, légtér az európai normákban és magyar törvényben meghatározott minimumnál is kevesebb legyen. A kifogásolt rendelkezés értelmében a zárkában elhelyezhető fogvatartottak számát úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre lehetőleg hat köbméter légtér, és lehetőség szerint a férfi elítéltek esetén három négyzetméter, a fiatalkorúak, illetve a női elítéltek esetén három és fél négyzetméter mozgástér jusson.

Az Ab kimondta: a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezésének alapjául szolgáló egyezményben és a magyar alaptörvényben is szabályozott embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmából levezethető követelmény, hogy a többszemélyes zárkában fogva tartottaknak biztosított élet-, illetve mozgástér minden esetben elérje azt a minimális mértéket, amely elhelyezésüket az emberi méltóság sérelme nélkül biztosítja.

Az Ab a támadott rendelkezést 2015. március 31-ei hatállyal semmisítette meg. A határozathoz a 15 tagú testületből 7 alkotmánybíró fűzött különvéleményt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.