Szijjártó megerősítette

220 embert elküldenek a KKM-től

Kétszázhúsz embert, vagyis minden negyedik dolgozót elbocsájtanak jövő héten a Külgazdasági és Külügyminisztériumból (KKM).

2014.10.22 16:06MTI

Az Origo értesüléseit Szijjártó Péter miniszter megerősítette. Az Origo azt írta, hogy a tárca mintegy 900 dolgozóból álló apparátusából 220 embernek adják át a felmondólevelet október 31-én, jövő pénteken.

Az információt az Origo kérdésére megerősítette a Washingtonban tartózkodó Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint a 220-as szám "nagyságrendileg helytálló".

Szijjártó Péter szerint a leépítés szükséges, mert "körülbelül 400 ember végez közigazgatási tevékenységet", vagyis majdnem minden második dolgozó a szervezet működtetésével foglalkozik, ami a miniszter szerint tarthatatlanul magas szám - írta az Origo.

A cikk szerint a külügyminiszter jelezte: Kohut Balázs, a tárca közigazgatási államtitkára arról tájékoztatta őt, hogy "150-200 emberrel ez a feladat ellátható", így ő ennek megfelelő lépésekre utasította őt, október 31-ei határidőt hagyva a létszámcsökkentés végrehajtására.

Szijjártó Péter október elején, bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt mondta: Kohut Balázs feladata a tárcánál szükséges "jelentős leépítés és áramvonalasítás" végrehajtása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.