Devizaperek

MKB Bank: leszállított perköltség, de elvesztett per

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett határozatában helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék MKB Bank Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletét, amelyben elutasította a hitelintézet magyar állam ellen, az általános szerződési feltételekhez (ászf) kapcsolódó vélelem megdöntése iránti keresetét.

2014.10.22 12:10MTI

Az ítélőtábla egyben az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és leszállította a felperes pénzintézet által fizetendő perköltséget 1,52 millió forint plusz áfa összegre.

A bíró rövid szóbeli indoklása szerint az ítélőtábla elsődlegesen azt vizsgálta, van-e ok hatályon kívül helyezésre, mivel a felperes szerint az elsőfokú bíróság nem végezte el teljes egészében a szerződéses kikötések vizsgálatát. A másodfokú bíróság úgy találta, hogy az egyes sérelmezett kikötések vagy nem tartalmaztak a devizahiteles törvény hatálya alá tartozó rendelkezést, vagy pedig az elsőfokú bíróság elvégezte a vizsgálatukat.

Az érvényességi feltételek konjunktívak, ha bármelyik közülük nem teljesül, a bíróságnak el kell utasítania a keresetet – jelentette ki a bíró.

A felperes bank szerződéses kikötései nem feleltek meg a törvényi követelményeknek, nem volt például olyan mechanizmus, amellyel a fogyasztó a számára kedvező körülményeket érvényesíteni tudta volna – mondta a bíró. A szerződés kikötések alkalmazása egyik időállapotban sem felelt meg sem az egyértelmű, érthető megfogalmazás, sem az átláthatóság követelményének – jegyezte meg a bíró a határozat indoklásakor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.