Tömegközlekedés

Több BKK-járat menetrendje is módosul októberben

Több autóbuszjárat menetrendje is módosul októberben Budapesten, összevonják például a 8-as, a 8A és a 108-as járatot, új járatok is indulnak, a hajók esetében pedig életbe lép a téli menetrend.

2014.10.01 23:30MTI

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel azt közölte: a 8-as, a 8A és a 108-as busz szombattól 8-as jelzéssel közlekedik a Keleti pályaudvartól a Kelenföld-vasútállomásig a Rákóczi út-Erzsébet híd-Hegyalja út-Németvölgyi út-Érdi út-Törökbálinti út-Gazdagréti út-Rétköz utca-Budaörsi út útvonalon. A buszok reggel 5, délután 6, egyéb napszakokban pedig 10 percenként indulnak.

Szintén szombaton új buszjárat indul 110-es jelzéssel a Bosnyák tér és a Thomán István utca között, ennek útvonala a hegyvidéki végállomás felé megegyezik a 112-es buszéval, ugyanakkor visszafelé is a Fodor utca-Tornalja utca-Bürök utca útvonalon közlekedik. A busz minden nap a 112-es járattal összehangoltan jár, de az utóbbi menetrendje megváltozik: hétköznap a két járat 5-8 perces, hétvégén az eddigi 20 helyett 10 perces követési idővel közlekedik.

A BKK némileg átalakítja Rákosmente, vagyis a XVII. kerület buszhálózatát. Három új járat indul: a 195-ös jelzésű a Puskás Ferenc Stadiontól Kőbányán át Rákoskeresztúr-városközpontig közlekedik, a 297-es Rákoscsaba-Újtelep vasútállomás és a Nyeremény utca között jár majd, a 298-as pedig Rákoscsaba-vasútállomás és a Zimonyi utca között szállít utasokat. Mindhárom járat jövő hétfőn közlekedik először.

A hajójáratok esetében október 15-én életbe lép a téli menetrend: a D12-es és a D13-as hajók nem közlekednek, a D11-esek pedig csúcsidőben 60, napközben 120 percenként érkeznek.

Kisebb változás, hogy a BKK áthelyezi a 20E, a 30-as, a 30A és 230E Keleti pályaudvari végállomását, ezek a járatok szombattól már a nemrég átépült busz- és troliterminálhoz érkeznek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.