Felső váltások

Új vezérigazgató a MÁV-Start Zrt.-nél

Október elsejétől Zaránd György tölti be a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatói pozícióját, a személyszállító vasúttársaság új értékesítési igazgatója pedig Feldmann Márton lesz.

2014.09.30 21:25MTI

A korábbi vezérigazgató, Ungvári Csaba a MÁV-Start Zrt. tájékoztatása szerint pályafutását 2014. október elsejétől a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyetteseként folytatja. Ungvári Csaba korábban már dolgozott a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyetteseként, 2010. szeptember elsejétől a társaság egységes pénzügyi-gazdálkodási stratégiájának kialakításáról gondoskodott, valamint felelős volt az irányítása alá tartozó szervezetek magyar és osztrák területen történő eredményes működéséért.

A közlemény szerint a közgazdász végzettségű szakember 2012. július 1-jétől a MÁV-Trakció Zrt., majd ugyanezen év december 1-jétől a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatói feladatait is ellátta, vezetői tevékenysége alatt valósult meg a három társaság teljes körű integrációja, amelynek révén a MÁV-Start Zrt.-n belül a korábbinál költséghatékonyabb, gyorsabb és egyszerűbb működés valósult meg.

Zaránd György a vállalat számos területén tevékenykedett: 2011 decemberétől a MÁV-Start Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese, majd 2012-től a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója lett. 2014 júniusától a meglévő feladatai mellett a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezető igazgatója - közölte a vasúttársaság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.