Emmi

Állítólag jelentősen csökkent az igazolatlan iskolai hiányzások száma

Életkortól, szociális helyzettől függetlenül felfüggesztik a családi pótlék utalását azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke több mint 50 órát hiányzik igazolatlanul.

2014.09.28 21:30MTI

Átlagosan mintegy 15 százalékkal csökkent az iskolákban az 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzások száma a 2013-14-es tanévben az azt megelőzőhöz képest - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyi államtitkársága vasárnap.

A kormány 2010-ben döntött arról, hogy a tanköteles korú gyermekeknél a rendszeres iskoláztatáshoz köti a családi pótlék kifizetését. Így ma már - életkortól, szociális helyzettől függetlenül - felfüggesztik a családi pótlék utalását azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke több mint 50 órát hiányzik igazolatlanul - emlékeztettek.

A közleményben idézték Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt, aki szerint ennek a szabályozásnak is köszönhető, hogy mára jelentősen csökkent az iskolai hiányzások száma.

Míg a 2009-10-es tanévről a 2012-13-asra 35 százalékkal, addig az idén júniusban véget ért 2013-14-es tanévre további 15 százalékkal csökkent átlagosan ez az arány - ismertették az adatokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.