Többet, jobban

Közösségi tervezés Budafok belvárosában

Az alulról jövő kezdeményezés célja egyebek mellett a középületek homlokzatának felújítása, új funkciók telepítése és az átmenő forgalom csillapítása. Több közösségi teret, nagyobb gyalogos- és kerékpáros kapacitást szeretnének, s cél az elővárosi vasút jobb kihasználása is.

2014.09.18 07:41MTI
freedigitalphotos.net/adamr

Közösségi tervezéssel fogalmaztak meg a budafoki belváros jövőjére vonatkozó javaslatokat helyi civilek. Mészáros Péter, a Promontorium Polgári Casino elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a lakosság, az egyházak, iskolák, civil szervezetek, az önkormányzat és szakértők bevonásával egy évig tartott a tervezési folyamat, amelynek végén egy 80 oldalas kiadványt készítettek.

Közlése szerint hat éve szerveznek városfejlesztési kerekasztalokat a kerület egyes övezeteinek problémáiról, s miután most aktuálissá vált a budafoki piac rendezése, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tervezi a 47-es villamos végállomása környékének rendezését, úgy döntöttek, komplexebben kell áttekinteni a belváros egészét.

Mészáros Péter jelezte: az alulról jövő kezdeményezés célja egyebek mellett a középületek homlokzatának felújítása, új funkciók telepítése és az átmenő forgalom csillapítása. Példaként említette, hogy több közösségi teret, nagyobb gyalogos- és kerékpáros kapacitást szeretnének, s cél az elővárosi vasút jobb kihasználása is.

Az elnök tájékoztatása szerint a tematikus fórumokon végigvették, hogyan lehet a parkok hálózatát rendszerbe foglalni, a húsz éve üresen álló mozi épületében pedig képzési és bemutatkozási lehetőségként Kodály központot vagy Székelyek házát működtetnének.

Foglalkoztak a XXII. kerületi kastélyok helyzetével is. Mészáros Péter üde színfoltként beszélt arról, hogy négy iskola diákjai ötlettérképet készítettek, amelyből kiderült, több szabadidős- és sportolási lehetőséget szeretnének a városrész belvárosában.

A civil szervezet vezetője azt mondta: bízik abban, hogy szempontjaikat sikerül beolvasztani a BKK tervezési folyamatába, s úgy érzékeli, az önkormányzat is befogadja javaslataikat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.