Emberölés

Vádat emeltek a lyukóvölgyi gyilkosság ügyében

A 17, a 18 és a 19 éves fiatalember ellen a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint rablás, állatkínzás és betöréses lopás miatt emelt vádat.

2014.09.15 22:30MTI

Vádat emeltek három fiatal ellen, aki a gyanú szerint egy embert agyonvert, egyet súlyosan bántalmazott és kirabolt, egy kutyát pedig felakasztott tavaly márciusban Miskolc lyukóvölgyi városrészében - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.

Martossy György közölte: a 17, a 18 és a 19 éves fiatalember ellen a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint rablás, állatkínzás és betöréses lopás miatt emelt vádat.

A vádirat szerint tavaly márciusban a vádlottak egyikük lakásán italoztak Lyukóvölgyben. Éjfél körül, amikor már erősen ittasak voltak, ketten elhatározták, hogy betörnek egy szomszédhoz. Bemásztak a kerítésen, majd a ház ajtaját berúgva behatoltak a lakásba. A zajra felébredő férfit a 18 éves fiatalember ököllel leütötte, majd amikor megpróbált felállni a földről, akkor a 17 éves fiatal is megütötte. Ezután egyikük elővett egy kést és szurkálni kezdte a 64 éves sértettet, társa pedig tovább ütlegelte és rugdosta, közben pedig folyamatosan pénzt követeltek tőle. A bántalmazás miatt a sértett rövid időn belül meghalt - ismertette a szóvivő.

Martossy György kitért arra, hogy a vádlottak 37 ezer forint értékben vittek el használati tárgyakat a házból, majd otthon eldicsekedtek tettükkel. Másnap egy másik férfi házába törtek be, de akkor már hárman. A 48 éves férfit hasonló módon ütlegelni kezdték, ő azonban bemenekült a mellékhelyiségbe és magára zárta az ajtót.

Az elkövetők onnan 50 ezer forint körüli értékben vittek el értékeket, a sértett nagy testű kutyáját pedig felakasztották a saját láncára, és emiatt az állat különös szenvedés mellett elpusztult. Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben határozott időtartamú fegyházbüntetés, a fiatalkorú vádlott esetében börtönbüntetés kiszabását indítványozta - tette hozzá a szóvivő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.