Világossá tették

Bankjegycsere: az MSZP szerint a kormány nem akarja bevezetni az eurót

Burány Sándor, a parlament költségvetési bizottságának szocialista elnöke hétfőn azt közölte: a kormánynak jobb a családok életét havi tízezrekkel nehezítő, gyenge forint.

2014.09.01 17:18MTI
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az ellenzéki politikus szerint a magyar embereknek nem bankjegycserére lenne szüksége, hanem a forint azonnali erősítésére. Hozzátette: Matolcsy György jegybankelnök bejelentése azt is mutatja, hogy alkalmatlan a nemzet bankjának vezetésére, ezért az MSZP a felmondólevelének aláírását várja.

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn jelentette be, hogy 2014 és 2018 között megújítja a 1997 és 2001 között bevezetett jelenlegi bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki; először a tízezer forintos bankjegyek változnak, ezek keddtől ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a forgalomban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.