Tanévkezdés

Négyezer diák iskolakezdését támogatja a Katolikus Karitász

A támogatás keretében az iskolás gyereket nevelő rászoruló családok diákonként 5000 forint értékű vásárlási utalványt, valamint iskolatáskákat, sportszereket és tanszereket kapnak.

2014.08.28 21:42MTI
freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography

Négyezer diák iskolakezdését támogatja a Katolikus Karitász, összesen több mint 20 millió forinttal.

A támogatás keretében az iskolás gyereket nevelő rászoruló családok diákonként 5000 forint értékű vásárlási utalványt, valamint iskolatáskákat, sportszereket és tanszereket kapnak - közölte a segélyszervezet csütörtökön az MTI-vel.

Péntek délután Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Mádl Dalma, a Karitász jószolgálati nagykövete és Zagyva Richárd, a veszprémi Karitász igazgatója a zirci apátságban közel 60 iskolás gyereknek adja át az utalványokat.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy szeptemberben az 1356-os adományvonalukra érkező hívásokat szintén az iskolások támogatására fordítják. Ez hívásonként 500 forint támogatást jelent a gyermekeknek.

Tájékoztatásuk szerint a Katolikus Karitász minden évben kiemelt figyelmet szentel az iskolakezdésnek. Szervezetük évről évre országszerte segíti a rászoruló családokat utalványokkal, illetve tárgyi adományokkal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.