Elutasított

Két népszavazási kezdeményezést kukázott az NVI elnöke

Egyetért-e Ön azzal, hogy a közjegyzői tevékenység kizárólag állami közszolgálati állás keretein belül legyen gyakorolható? És egyetért-e Ön azzal, hogy az önálló bírósági végrehajtói tevékenység kizárólag állami közszolgálati állás keretein belül legyen gyakorolható?

2014.08.27 18:29MTI

Két népszavazási kezdeményezést utasított el saját hatáskörben Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerdán, így ezek a kezdeményezések nem is kerülhetnek a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé.

A népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívét Falus Zsolt Ferenc, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Egyesület elnöke nyújtotta be augusztus 22-én hitelesítésre, azzal a céllal, hogy a közjegyzői és az önálló bírósági végrehajtói tevékenységet kizárólag közszolgálati állás keretein belül lehessen gyakorolni a jövőben.

Az egyik kérdés úgy szólt: Egyetért-e Ön azzal, hogy a közjegyzői tevékenység kizárólag állami közszolgálati állás keretein belül legyen gyakorolható? A másik kérdés az volt: Egyetért-e Ön azzal, hogy az önálló bírósági végrehajtói tevékenység kizárólag állami közszolgálati állás keretein belül legyen gyakorolható?

Az NVI elnöke azért utasította el a kezdeményezéseket, mert a népszavazási törvény értelmében az egyesületek csak a - létesítő okiratukban rögzített - céljaikkal összefüggő ügyekben nyújthatnak be kezdeményezéseket, de a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Egyesület okiratában a benyújtott kezdeményezéseknek megfelelő célok nem szerepelnek.

A népszavazási eljárásról szóló, 2013-ban elfogadott törvény teszi lehetővé az NVI elnöke számára, hogy - gyakorlatilag előzetes szűrőként - megvizsgálja és elutasítsa a jogszabályoknak meg nem felelő kezdeményezéseket, és ne továbbítsa őket hitelesítésre, azaz érdemi vizsgálatra az NVB elé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.