Hétfőn kezdhetnek

Bölcskei: újra a diákoké az egykori debreceni Református Főgimnázium

"Újra a gimnazistáké és az általános iskolásoké lesz az egykori debreceni Református Főgimnázium, a diákok hétfőn már a megújult iskolaépületben kezdhetik meg a tanulást."

2014.08.26 17:43MTI
MTI/Czeglédi Zsolt

Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: befejeződött a kormány által 10 milliárd forinttal támogatott, a Debreceni Református Kollégium intézményeinek felújítását érintő beruházás első üteme.

Megújult az egykori Református Főgimnázium százéves épülete, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola tornatermének helyére pedig kétszintes, több intézményt kiszolgáló új tornaterem épült, amelyben egyszerre öt osztály tarthat majd testnevelésórát.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök 2013 májusában, a Református Kollégium 475 éves évfordulója alkalmából a Nagytemplomban tartott hálaadó istentiszteleten jelentette be, hogy a kormány 10 milliárd forint támogatást biztosít a kollégium intézményeinek felújítására.

MTI/Czeglédi Zsolt

A támogatási szerződést az Emberi Erőforrások Minisztériumával tavaly augusztusban kötötte meg az egyházkerület. A beruházás első ütemének munkálatai tavaly szeptemberben kezdődtek el és idén júliusban értek véget. Az első ütemben felújított egykori Református Főgimnáziumot 1914 júliusában adták át, akkor is egy épületen belül működött a református gimnázium és az általános iskola - mondta a püspök.

Győri József és Berényi Györgyné, a Református Kollégium gimnáziumának, illetve általános iskolájának az igazgatói az MTI érdeklődésére elmondták: hétfőn mintegy 450 gimnazista és több mint 480 általános iskolás kezdi meg a tanulást az egykori főgimnáziumi épületben.

A gimnazisták eddig a Református Kollégium épületében voltak elhelyezve, az általános iskolásoknak pedig a Kollégium melletti Füvészkert utcai épület adott otthont.

A beruházás első üteme a berendezésekkel, bútorokkal, számítástechnikai eszközökkel együtt mintegy 2,8 milliárd forintba került. Bölcskei Gusztáv püspök jelezte: a beruházás második ütemében megújul a Református Kollégium "négyszögépülete", ahol a Református Hittudományi Egyetem működik, valamint a Füvészkert utcai iskolaépület is. Utóbbiban az egyházkerületi gyűjteményeket, levéltárat és az egyetemi szakkönyvtárat helyezik el - tette hozzá a püspök. Mindkét beruházási ütem kivitelezője a debreceni Hunép Universal Zrt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.