Közművek

Több mint 242 milliárd forint állami vagyon van a vízművek kezében

Ennyit kezelnek a többségi állami tulajdonú, regionális vízműtársaságok - derül ki az Állami Regionális Vízművek Közművagyon Értékelő Konzorcium által végzett vizsgálatból.

2014.08.26 09:20MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Mister GC

A vizsgált öt regionális vízmű közleménye idézi Németh Tibort, az értékelő konzorcium egyik vállalata, a BDL Környezetvédelmi Kft. vezérigazgatóját, aki elmondta: az állami víziközmű vagyon felmérése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletét követően indult meg. Bár készültek már előtte is vagyonértékelések a különböző vízműveknél, ezeket azonban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elutasította.

Az elmúlt időszakban 13 megyében, 434 érintett településén végeztek méréseket, ahol 1,879 millió folyóméter szennyvízhálózat és 9,202 millió folyóméter ivóvízhálózat, ezen belül 1569 darab úgynevezett pontszerű objektum vagyonértékelését végezték el.

A felmérésben az öt regionális vízmű, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV), az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV), a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV), az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV), valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) által kezelt állami víziközmű vagyont vették számba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.