Szeptember 9.

Elhalasztották az ítélethozatalt a K&H devizahiteles ügyében

Szeptember 9-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését a K&H Bank kontra magyar állam devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

2014.08.25 14:10MTI
MTI/Bruzák Noémi

A törvényszék egyben elutasította a bank indítványát, amely az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve az Európai Unió Bíróságához fordulásra irányult.

A K&H álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, így például sérti a jogállamiság elvét, a tisztességes eljáráshoz való jogot, a visszamenőleges jogalkotás tilalmát és egyes "statáriális szabályai" a bírói függetlenség elvét.

A pénzintézet azt is indítványozta, hogy a törvényszék kérjen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságától. A felperes jogásza szóvá tette azt is, hogy széles körben elfogadott joggyakorlat, a jogalkotó, a kormány, és a korábbi Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által ismert és évek óta alkalmazott szerződési feltételek utólagos megváltoztatásáról van szó, ami álláspontjuk szerint alaptörvényellenes.

A bank ügyvédje felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényt, hanem a 2004 és 2014 közötti, mindenkori jogszabályi környezetet is vizsgálni kell a szerződések érvénytelenségének elbírálásakor, figyelemmel arra is, hogy ezek a jogszabályok többször is jelentősen változtak.

Elmondta azt is, hogy a jogszabályváltozások előre nem láthatóak, a szerződésben lehetetlen meghatározni, hogy egy jövőbeli, a szerződés megkötésének időpontjában még nem ismert jogszabályváltozás milyen hatást gyakorol majd a fogyasztó által fizetendő díjakra.

A bank ügyvédje felvetette azt is, hogy nemcsak a szerződések érvénytelensége vagy érvényessége merülhet fel, hanem a részleges érvénytelenség is. A felperesi oldal a perben alkalmazandó devizahiteles törvény - szerinte "statáriális" - szabályai kapcsán elmondta, hogy 500 oldalas keresetükre már másnap megérkezett az alperesi válasz, ami a bank ügyvédje szerint arra utal, hogy az alperes nem tartalmilag, érdemben, hanem általánosságban, esetleg a hasonló perekben gyakorlatilag egyformán reagál.

Egy újabb, 200 oldalas alperesi iratot pedig nem sokkal a tárgyalás előtt kaptak meg, így lehetetlen arra érdemben reagálni. A bíróság még a tárgyalás közben is kapott újabb terjedelmes iratot a bank jogászaitól.

Az alperes magyar állam jogi képviselője a kereset elutasítását, illetve az Ab-hez és az Európai Unió Bíróságához való fordulás mellőzését indítványozta.

A magyar állam jogi képviselője a felperessel szemben azt hangsúlyozta: a közelmúltban elfogadott devizahiteles törvény megfelel az Alaptörvény rendelkezéseinek, és mivel nem változtat a felek jogi helyzetén, ezért nem merül fel a visszamenőleges jogalkotás sérelme sem.

Hozzátette, hogy álláspontja szerint megfelelő volt a felkészülési idő, a törvény nem sérti a bírói függetlenséget és a jogbiztonságot sem.

A magyar állam jogi képviselője megjegyezte azt is, hogy még mindig félmillió ilyen szerződés létezik. A tárgyalás utolsó szakaszában a bírói tanács egyik tagja több konkrét kérdést is feltett a bank jogi képviselőjének a Kúria jogegységi döntésében meghatározott, és onnan a törvénybe átemelt feltételekkel kapcsolatban, amelyek teljesülése esetén lehet tisztességes az egyoldalú szerződésmódosítás, így például, hogy a kezelési költség hogyan viszonyult a pénzpiaci kamatok változásához.

A törvény felállít egy vélelmet, mely alapján a fogyasztói hitelszerződések egyoldalú módosítása tisztességtelen és érvénytelen. Ezt a vélelmet a bankok a bíróság előtt megkísérelhetik megdönteni, ha bizonyítják, hogy a szerződéseik megfelelnek a Kúria jogegységi döntésében az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességével kapcsolatban támasztott feltételeknek.

A perekben tehát a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó kúriai jogegységi döntéssel kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény alapján arról kell döntenie a bíróságnak, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény számára egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételek. (A törvény nem csak a devizahitelekre, de a forinthitelekre is vonatkozik.)

A július 26-án hatályba lépett törvény szerint a keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25., hétfő. Múlt pénteken kezdődött az első, a bankok által az állam ellen indított devizahiteles per, amelyben a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét a bíróság formai okra hivatkozva elutasította. A napokban több tucatnyi hasonló per indul el a törvényszéken.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.