A nyertesek közt

Szijjártó: a Kolozsvári Magyar Napok a magyar-román együttműködés egyik hírnöke

"Ebben az új világrendben az a célunk, hogy Közép-Európa, köztük a magyarok és románok az új világrend nyertesei közé tartozzanak".

2014.08.25 06:30MTI
freedigitalphotos.net/adamr

A Kolozsvári Magyar Napok a magyar-román együttműködés egyik hírnöke - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ötödik alkalommal megrendezett esemény zárónapján.

A politikus az eseményen elhangzottakról telefonon számolt be az MTI-nek vasárnap. Az államtitkár szerint nem túlzás, hogy nagyon felgyorsult a világ, új, komoly változások zajlanak és "ebben az új világrendben az a célunk, hogy Közép-Európa, köztük a magyarok és románok az új világrend nyertesei közé tartozzanak".

Úgy fogalmazott, egy jól működő Közép-Európa történelmi lehetőség előtt áll, mert Európa növekedési motorja lehet. A jól működő Közép-Európának pedig fontos összetevője Magyarország és Románia jó együttműködése - tette hozzá.

Szijjártó Péter sikerként értékelte, hogy az idei évben létrejön az első gyorsforgalmi összeköttetés a két ország között és hogy mindkét kormány megerősítette szándékát a tizenkét új határátkelő megépítésére.

Az államtitkár továbbá elmondta, hogy Magyarország és Románia jó együttműködésének legfontosabb láncszeme a Romániában elő magyar nemzeti közösség.

Magyarország és Románia közös érdeke az, hogy a romániai magyar közösség erős, fejlődő és gyarapodó legyen, mert így tud hozzájárulni leginkább ahhoz, hogy mindkét ország sikeres legyen - jelentette ki. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország mögött is nehéz évek állnak.

Szavai szerint komoly kihívásokkal álltak szemben, nehéz és komoly döntéseket kellett meghozniuk, melyek során mindvégig számíthattak a határon túli magyar közösség támogatására és biztatására. "Az elmúlt évek kihívásainak sikeres kezelésében a határon túli magyar közösségek támogatása nagy segítséget jelentett Magyarország és a magyar kormány számára."- közölte.

Végül köszönetet mondott a határon túli magyarok bizalmáért, mellyel az ez évi, "történelmi jelentőségű parlamenti választáson tüntették ki" a magyar kormányt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.